Nem hátrált meg.

Laungi Bhuiyan indiai nyugdíjas ’Kanális emberként’ vált ismertté, miután napvilágra került, hogy 30 éven keresztül önerőből ásott a víznyerés érdekében. A férfi ezalatt egy 3 km hosszú kanálist készített kizárólag kézi szerszámokkal dolgozva.

Kothilawa távoli falva mindig is vízhiánnyal küzdött. Az itt hulló csapadék nagy része a folyóba kerül, nem jut belőle sok a faluba. Emiatt nagy a szárazság, sokan pedig el is költöznek, hogy jobb körülmények között próbáljanak boldogulni.

Egy valaki azonban úgy döntött, hogy marad és maga próbálja megoldani a problémát, ahelyett, hogy elfutna előle. 30 évvel ezelőtt Laungi Bhuiyan úgy határozott, hogy saját kezébe veszi a dolgokat és ás egy kanálist, amellyel a dombokról levezeti a vizet a falu melletti tavacskába. Mivel senki sem ajánlotta fel neki a segítségét, ő maga ásott egy 120 cm széles és 90 cm mély csatornát, kizárólag kézi szerszámait használva. Az utóbbi három évtizedben minden nap kiment a dzsungelbe, hogy a marháit gondozza és ásson.

Kothilawa házait sűrű őserdő és hegyek veszik körül. Amióta a csatorna elkészült, a lezúduló esővíz egy része a kialakított kis tavacskába folyik. Így a helyiek az állatoknak is tudnak inni adni, és a terményeket is tudják öntözni. A nagylelkű, elszánt férfi az egész településnek segített, ezzel a vállalkozással mindenki jól járt.

A közösségi médiában azonnal hős lett a férfi, rengetegen méltatták az emberfeletti munkáját. Sokan viszont úgy gondolták, hogy ez az indiai kormány feladata lett volna, és már sokkal korábban élvezhette volna a falu a vizet, ha nem egy lakosnak kellett volna megásni a kanálist.