A közösségi médiában ritkán látni olyan felhívást, amely ennyire egyszerre megrendítő és tárgyilagos. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra kérte az egészségügyi dolgozókat: küldjenek fotókat a gyógyítás valós körülményeiről. Modern műtőkről és omladozó kórtermekről. Csillogó centrumokról és penészes falakról. Mert – ahogyan fogalmaznak – a „realitás” önmagában is elég erős üzenet. A felhívás nem pusztán képekről szól. Hanem arról a kettősségről, amelyet sok beteg – különösen az idősebb korosztály – nap mint nap megtapasztal.

Ugyanaz az ország – de tényleg ugyanaz az ellátás?

A MOK szerint a magyar egészségügy krónikusan alulfinanszírozott: az egy főre jutó állami ráfordítás GDP-arányosan jelentősen elmarad az európai és OECD-átlagtól, sőt sok környező országtól is. Ez a hosszú ideje tartó forráshiány nemcsak számokban mérhető – hanem falak repedéseiben, elöregedett műszerekben, kimerült nővérek tekintetében.

Miközben valóban történtek látványos beruházások, és léteznek európai színvonalon működő centrumok, a rendszer egésze egyre egyenetlenebb képet mutat. Egy helyen robotsebészeti beavatkozás zajlik, máshol évtizedek óta nem látott komoly felújítást az épület. Egyik osztályon korszerű diagnosztika segíti a gyors döntést, máshol hónapokat kell várni egy alapvizsgálatra.

Ez a kontraszt különösen fájdalmas azok számára, akik életkoruknál fogva gyakrabban kerülnek kapcsolatba az egészségüggyel.

Hónapokig várni az egészségre – ez lett a normális?

Az elmúlt években sok szó esett a várólisták hosszáról és a betegek növekvő elégedetlenségéről. A MOK álláspontja szerint a problémák hátterében nem az orvosok szakmai hozzáállása áll, hanem a rendszer strukturális gondjai: a finanszírozás hiánya, a szakdolgozók alacsony bére, az utánpótlás bizonytalansága.

A szakdolgozói fizetések – a kamara szerint – továbbra sem elég vonzóak a fiatalok számára, az orvosi bérek pedig 2023 eleje óta nem emelkedtek érdemben, így a magas infláció mellett reálértékben csökkennek. Egy ilyen helyzet hosszú távon nemcsak az ellátás minőségét, hanem a rendszer működőképességét is veszélyezteti.

Elég az ígéretekből – mikor jön a valódi fordulat?

A MOK kampánya – amely békés demonstrációval is felhívta a figyelmet a problémákra – azt szeretné elérni, hogy az egészségügy kiemelt, stratégiai ágazatként valódi és tartós többletforrásokat kapjon. A cél nem pusztán béremelés, hanem átfogó reform: kiszámítható finanszírozás, megtartó életpálya, működő infrastruktúra.

A mostani fotógyűjtés ennek a kampánynak az újabb állomása. A kamara hangsúlyozza: nem a valóság torzítása a cél, hanem éppen ellenkezőleg – annak bemutatása. A beküldők anonimitását megőrzik, a képek valódiságát ellenőrizni kívánják.

Ha mi kerülünk sorra: lesz, aki és ahol meggyógyít?

Az egészségügy állapota nem elvont szakpolitikai kérdés. A nyugdíjas korosztály számára ez a mindennapi biztonság része. Az a kérdés, hogy ha szükség van rá, időben érkezik-e a segítség. Hogy a vizsgálat nem hónapok múlva történik-e meg. Hogy a kórterem nem a múlt század hangulatát idézi-e.

Sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a kórház „szent hely” volt: tisztelet, fegyelem, fehér köpenyek és nagy tekintély. Ma a helyzet bonyolultabb. A szakmai tudás sok esetben magasabb, a technológia fejlettebb – de az infrastruktúra és a humán erőforrás sokszor nem tart lépést.

A MOK felhívása valójában egy társadalmi tükör: milyen egészségügyet szeretnénk? Mennyit ér számunkra a megelőzés, a szűrés, az emberhez méltó ellátás? A képek – legyenek akár modern műtők, akár málló vakolatú folyosók – nem pusztán falakat mutatnak. Hanem azt a rendszert, amelyben mindannyian egyszer betegek leszünk. És talán azt a kérdést is felteszik: valóban megelégszünk ennyivel?

Nyitókép: az illusztráció mesterséges intelligenciával készült, ugyanakkor a bemutatott kontraszt – omladozó folyosó és csúcstechnológiás műtő egymás mellett – sajnos nem áll távol a hazai valóságtól. Nem manipulált, propagandacélú látványról van szó, hanem egy jelenség képi sűrítéséről.