Idén minden más.

Ebben az évben sok családi esemény másként alakul, és ez alól Erzsébet születésnapi ceremóniája sem kivétel. Az angol királynő kisebb kivitelben élvezte idén az ünnep tiszteletére összegyűlt walesi őrök és katonák parádéját. Erzsébet egy kicsi, a szociális távolság betartásával megvalósuló köszöntőt tekintett meg.

A brit uralkodó születésnapját hagyományosan júniusban tartják, és ezt rendszerint egy katonai parádé köszönti.

1748 óta ez a tradíció, 1820 óta évente megrendezésre kerül ez alakalomból egy műsor, hacsak nincs nagyon rossz idő, gyász vagy egyéb befolyásoló körülmény.

Ez a parádé idén más volt, nem álltak a katonák sem túl közel egymáshoz, és a körítés is jóval szerényebb volt.

Ez volt a királynő első hivatalos nyilvános megjelenése hosszú idő, a karantén kezdete óta. Most elmaradt az ünnepséghez kapcsolódó kitüntetéssorozat is. A kitüntetettek listájának bejelentését őszre halasztották. A legtöbben arra számítanak, hogy idén a koronavírus-járvány legyőzésében jeleskedők lesznek a dicsőség középpontjában.

II. Erzsébet, aki már minden rekordot megdöntött a hosszú uralkodása alatt egyébként áprilisban született. A valódi születésnapján egy nem hivatalos ünnepséget szoktak tartani.

Képek: twitter.com/RoyalFamily