Először csak kicsit feledékenynek tűnik.
Ez bárkivel, bármilyen korosztályból előfordulhat, ha fáradtabb, kialvatlanabb, stresszesebb, hogy kimennek a fejéből dolgok. Jobb esetben ez könnyen orvosolható, és visszaáll a dolgok rendje, de a demenciánál nem. Ez csak a kezdet. Először csak elfelejti az ember, hogy hova is tette le a kulcsát vagy a szemüvegét, aztán már esetleg elfelejti kihúzni a vasalót vagy lekapcsolni a tűzhelyet, a végső stádiumban pedig már arra sem emlékszik, hogy kik veszik körbe vagy hol van épp.
A demencia nem egy konkrét betegség, hanem egy gyűjtőfogalom, amibe beletartozik minden olyan kórkép, ami a szellemi leépüléssel jár. Demenciáról akkor beszélhetünk, ha memóriazavaron túl károsodott az absztrakt gondolkodás (mondjuk nehézséget jelent a közmondások értelmezése), vagy az ítélőképesség (nem képes felmérni az adott helyzeteket, és mondjuk autó elé lép), vagy beszédzavar lép fel, vagy a személyiségben történik változás, esetleg ezek közül egyszerre több is jelentkezik. Ezt nagyon nehéz megélni annak, akit érint, és a hozzátatozóknak is.
A memória hanyatlásával pont azt veszítjük el a másikból, amit szeretünk benne, azokat a dolgokat, amitől ő az, aki. Az emlékeink építik a személyiségünk, a megszerzett tudásunk és tapasztalataink sokféleségétől vagyunk egyediek. Fájdalmas ennek az elvesztése, de nem törvényszerű, hogy bekövetkezik.
Ha elegendő figyelmet fordítunk a fizikai és a szellemi egészségünkre, rendszeresen mozgunk, odafigyelünk a táplálkozásra, és nem felejtjük el az agyunkat sem tornáztatni, kisebb eséllyel vesztjük majd el az eszünket idős korunkban!
