Aktív időskor.

Miután 2022. április 19-én a 119 éves Kane Tanaka elhunyt, a ’világ legidősebb embere’ címet a 118 éves francia André nővér vette át.

Az katolikus apáca Lucile Randon néven 1904. február 11-én Franciaország déli részén látta meg a napvilágot. Túlélt két világháborút, számos válságot, járványt és 2021-ben legyőzte a koronavírust is, amellyel reményt adott világszerte az embereknek a nehéz időszakban.

Ifjúkorában tanárnőként dolgozott, a második világháború alatt pedig gyerekekre vigyázott. 1944-ben állt apácának, évtizedeken keresztül időseket gondozott és árvákkal foglalkozott. Saját bevallása szerint a munka, a tennivaló tartja aktívan. Ő maga egészen 108 éves koráig dolgozott.

André nővér jelenleg a mediterrán Toulon városában egy otthonban él. A látása már megromlott, megvakult és kerekesszékben közlekedik, pedig nem is olyan rég még nála fiatalabb időseket ápolt.

Mindig is küldetésének érezte, hogy másokat szolgáljon és ebben mély hite is segítette. „Az embereknek segíteniük és szeretniük kell egymást a gyűlölködés helyett.” – összegzi egyszerű életfilozófiáját.

André nővér nem egyezett bele abba, hogy a hajmintáját DNS analízisnek vessék alá, pedig a tudósok szeretnék tudni a hosszú élet genetikai hátterét. „Csak a Jóisten tudja a titkot” – mondta erre mosolyogva.

A nővér most is naponta imádkozik és felülemelkedik nehézségeken. Ugyanakkor elismeri, hogy öregnek lenni nem csupa móka, hiányzik neki a tevékenység, az, hogy másokról tudott gondoskodni, gyerekekkel táncolhatott – ezekre ma már nem képes. A napjait az imák, étkezések, látogatások tarkítják és folyamatosan kapja a leveleket is a világ minden tájáról – ezekre pedig mind válaszol.

Célt ad viszont neki az, hogy még egy rekordot szeretne megdönteni: Jeanne Calmentét, aki 1997-ben halt meg, 122 éves korában. Jelenleg ő tartja a ‘valaha élt legidősebb ember rekordját’.

André nővér egyébként nagy csokoládérajongó és a napi egy pohár borra esküszik.