Az 1950-es évek sztárja volt.

1928. június 21-én született Kolozsváron. Székely eredetű családnevének eredeti formája Barra volt. A kolozsvári Színiakadémián tanult egy évet, majd a Kolozsvári Magyar Színház társulatához csatlakozott.

Fotó: Fortepan

Az 1950-es évek közepén Magyarországra települt, itt kezdett el filmezni 1956-ban. Először a Szakadék c. alkotásban játszotta a női főszerepet, majd egy év múlva A tettes ismeretlen következett. Ezután sorra jöttek a máig meghatározó filmek: Bakaruhában, Láz, Csempészek, Zápor…

Bara Margit sikeres karrierjét egy alaptalan és rosszindulatú rágalomhadjárat törte derékba, amely ellen védekezni sem tudott, hiszen pletykákról volt szó, hivatalosan semmi sem hangzott el ellene, megvádolói sosem adták nevüket és arcukat a rágalmakhoz. Az ügy Onódy Lajosnak, az Éttermi és Büfé Vállalat akkori igazgatójának büntetőügyéhez kapcsolódik. Onódy ellen a rendőrség 1964-ben kezdett nyomozni csalás és sikkasztás vádjával; az esetnek egyértelmű politikai vonatkozásai is voltak. Az eljárás idején felröppent pletykák szerint az Onódy irányítása alatt álló mulatóhelyeken vad tivornyák, fékevesztett orgiák zajlottak magas beosztású funkcionáriusok és a legszebb magyar művésznők, köztük Bara Margit közreműködésével. A valóságban Onódy és Bara nem is ismerték egymást.

Bara Margit egyre kisebb szerepeket kapott, végül 1977-ben maga döntött úgy, hogy a méltatlan és megalázó körülmények között nem dolgozik tovább. A rendszerváltás után sem fogadott már el semmilyen felkérést. Különösen fájó, hogy a művészvilág – a színésznő visszaemlékezései szerint – nem állt Bara Margit mellé, kivéve Szirtes Ádámot.

Fotó: Fortepan

Bara Margit második férjével, Gyarmati Dezsővel élt annak halálig. Egy lányuk született (unokájuk Szilágyi Liliána, úszó). A művésznő 2016. október 25-én hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik.