Egyértelmű mintázatok.

Lehetséges, hogy találtak egy kiváló gyógyszert a Parkinson-kórra, amit ráadásul nem is szájon át kell szedni? Inkább a fülünket és a testünket kell rá felkészíteni, a gyógymód ugyanis nem más, mint az ír tánc.

Daniel Volpe legalábbis nagyon reménykedik benne, hogy így lesz. Márpedig ő már tud egy-két dolgot a Parkinsonról. Úgy is, mint a jellegzetes reszketéssel járó betegek rehabilitációs egységének vezetője a velencei St. John of God kórházban, és úgy is, mint remek zenész.

Volpe 2010-ben egy ír táncközpontban lépett épp fel, amikor valami váratlan történt. Egy férfi, aki nyilvánvalóan Parkinson-kórban szenvedett, a táncparkettre tartott, és miközben csak üggyel-bajjal, instabilan jutott el odáig, ott hirtelen már semmiféle segítséget nem igényelt a mozgáshoz. Különösebb erőfeszítés nélkül táncolt, mintha egy másik emberré változott volna.

Az ír tánc során a felsőtest és a kezek viszonylag keveset mozognak, merevek, miközben a lábak — főként a lábfejek — nagyon elfoglaltak, folyamatosan munkában vannak. A gyakori irányváltások, a kimért, precíz lépések azt eredményezik, hogy egy ír táncos mindig váltogatja a súlypontját, egyik lábáról a másikra helyezve azt.

Azt gondolhatjuk, hogy egy olyan idegrendszeri betegséggel, mint amilyen a Parkinson-kór, ezek az összetett mozgások rendkívül nehezek, sőt kivitelezhetetlenek. Mégis: a férfi, akit Volpe látott, különösebb erőlködés nélkül ropta a táncot.

Ezért amikor Volpe visszatért Olaszországba, 24 Parkinsonos beteg részvételével hozzálátott egy kísérlethez. Kettéosztotta a csoportot, tucatnyi ember hagyományos fizioterápiában részesült, a csapat másik felét pedig táncolni tanították.

Az eredmény több mint meggyőző, egyszerűen bámulatos. Az alábbi felvételen a Parkinson-kóros betegeket láthatjuk, amint ír táncot járnak.

A 6 hónapos kísérlet során a fizioterápia is hatásosnak bizonyult, segített a pácienseknek kontrollálni a mozgásukat, azonban az ír tánc még ennél is látványosabb eredményt hozott.

Gyakorlatilag minden kategóriában jobban teljesítettek a táncosok, jobb lett az egyensúlyérzékük, a járásuk, mozgásuk.

Volpe úgy véli, hogy maga az egyértelmű, ritmusos, világos mintázatokkal ellátott zene irányítja a táncot. Akárhogy is, a látványos eredmények optimizmusra adnak okot – talán nincs messze az az idő, amikor a betegek mindennapi élete is könnyebb lehet a felfedezésnek hála.