Modern Leonardo da Vinci.

Az ügyeskezű nagypapák gyakran készítenek hintát vagy homokozót az unokáknak, de Bruno Ferrin vendéglős nem elégedett meg ennyivel. A férfi, aki egy igazi szaki, egy komplett vidámparkot hozott tető alá – közel 40 évig ügyködött az elképzelésen.

A rengeteg időt a képernyő előtt töltő gyerekek motiválására ki sem találhatott volna ennél jobbat! Ugyan melyik az a kölyök, aki ilyen szuper játékok mellett inkább benn üldögélne a szobában? Az olaszországi Battaglia-ban található parkban mintegy 50-féle játék vár: hinták, trambulin, többszintes csúszdatorony, óriáskerék, hullámvasút. A szerkezetek különlegessége, hogy nem használnak elektromos energiát, minden öko, minden kézi vezérlésű.

Az Osteria ai Pioppi eredetileg azért született, mert Bruno szerette volna, ha több család látogat el az éttermébe.

Ebből a gondolatból szökkent szárba a vidámpark, amit saját ötletei nyomán kezdett megvalósítani. Egyszerűen megfigyelte az ágakat, ahogy mozognak a szélen, a madarakat ahogy repülnek – így születtek az első tervek.

Tényleg olyan az egész, mintha Da Vinci gépeit látnánk: mindent a felhasználók hajtanak, mozgatnak, nincsenek motorok, csak kezek és lábak, az élmény valódi. Ha szeretnéd, hogy mozogjon, magadnak kell mozgatnod.

Az elmúlt években az Osteria ai Pioppi népszerű célponttá vált nem csak a helyiek, de a turisták körében is. Az ide látogatók örömmel fedezik fel, hogy milyen az, amikor az elképzelés kézzelfogható valósággá válik, az álmok életre kelnek. Ráadásul maga a vidámpark ingyenes azoknak, akik Bruno éttermének vendégei.

Forrás: www.treehugger.com, képek: Great Big Story videóból