Ne keverjük a bognárt a bodnárral.
Családneveink még őrzik a régi népi mesterségek elnevezését, de valószínűleg már csak az idősebb generáció tudja megmondani, hogy mit csinált a drótostót vagy a kondás. Valamikor egy településen élők mind tudták, hogy ki készíti a ruhákat, kihez kell menni hordóért, kihez kell fordulni, ha kilukadt a lábos. Ma, amikor már mindent a boltban veszünk meg és az emberi munkát a gépek váltják ki, az egykori mesterségek is feledésbe merülnek.
A bodnárok – más kifejezéssel kádárok vagy pintérek – fából készített használati tárgyakat, főként az úgynevezett ,,faedényeket” előállító mesteremberek voltak. Bodnárok készítettek többek között vödröket, köpülőket, puttonyokat, hordókat, kádakat és a vékát.
A bognár szekérgyártó, kerekes vagy kerekek készítésével foglalkozó kisipari kézműves.
A csikós a ménes legeltetője, őrzője.
A csizmadia a csizmák elkészítésével és javításával foglalkozó kézműves szakember volt.
A drótos vagy drótostót törött cserépedények és lyukas fémedények javításával foglalkozó vándoriparos volt (gyakran szlovákok végezték ezt a munkát, ezért hívták őket drótostótoknak).
A gelencsérnek (szláv), gerencsérnek vagy gölöncsérnek is nevezett szakember a fazekas volt, aki agyagedényeket készített.
A gulyás a marha legeltetője, őrzője.
A kékfestő végezte a kékfestést, ami pedig egy textíliákon alkalmazott színmintázási technológia, nevét onnan kapta, hogy a minta eredeti formájában jellegzetesen kék alapon fehér színben jelenik meg.
A kondás, kanász, disznópásztor a konda vagy falka őrzője – előbbi minden este hazahajtotta, utóbbi kint teleltette a disznókat azaz ,,ridegen tartotta”.
Pákásznak nevezték azokat a lápvidék környékén élő embereket, akik kimondottan a rétből, mocsárvidékből éltek, tehát földet nem műveltek, hanem abból éltek, amit a lápvidék készen adott, begyűjtötték a természet adta kincseket, komplex halász-vadász-növénygyűjtő mesterség volt ez.
A szűcs ruházkodásra alkalmas szőrös bőrök szabásával, varrásával és kikészítésével foglalkozó mesterség.
A takács hagyományos népi mesterség, vászonkészítő szövőmester.
A tímár a bőrt, nyersbőrt kikészítő, illetve egyszerűbb lábbeliket varró mesterember régies neve.
A varga a bőr kikészítésével és egyszerűbb lábbelik készítésével foglalkozó kisiparos mesterember.
A vincellér régebben a szőlők kezelésével és megőrzésével, illetve nagyobb szőlőknél az azokban előforduló munkák felügyelésével megbízott személy volt.
A borbély nem csak hajat vágott, borotvált és a szakáll fazonigazítását végezte, de régen kisebb műtéteket (például sebek összevarrása) és fogászati beavatkozásokat (főleg foghúzás) is vállalt.
A gubacsapó a guba (gyapjú, kabátféle felső) anyagát és magát a ruhadarabot is készítő mesterember volt.
A kolompáros üstfoltozó, rézműves volt, aki üstöket, tepsiket, mérőedényeket készített és foltozott.
A csiszár fegyverek, főként kard élesítésével, csiszolásával foglalkozott.
A lócsiszárok feladata volt a lovak eladás előtti szebbé tétele, ami akár ún. lófestéssel is járt, azaz az esztétikai hibák elrejtésével.
A tőzsér a marhakereskedőt rejti.
