Lazítani.

1936. július 2-án született Budapesten, Hoffmann Géza néven. Nagyapja bíró volt, apja és anyja üzemben dolgozott. Hofi érettségi után próbált bejutni a Színművészeti Főiskolára, de nem sikerült. Ezért munkába állt, a kőbányai porcelángyárban dolgozott, amikor beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába. Emellett a kőbányai téglagyár Jászai András vezette színjátszó csoportjában játszott.

Tehetségére Szendrő József figyelt fel 1960-ban és szerződtette a debreceni Csokonai Színházhoz. Itt az előadások után a szerepeket barátaival rendszeresen parodizálta, melynek sikerén felbuzdulva 1963-ban visszajött Pestre. A nevét ekkor változtatta Hofira, és az ORI működési engedélyével fellépéseket vállalt az egész országban.

Fotó: Fortepan

1967-ben lépett fel először Koós Jánossal, később ők ketten legendás duót alkottak (Megalkuvó macskák, Kell néha egy kis csavargás, kiegészülve Kovács Katival).

Fotó: Fortepan

1968 szilveszterén a rádióban elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált közismertté.

1969-től a Mikroszkóp Színpad tagja, majd 1983-tól a Madách Színházban lépett fel önálló estjeivel (Hofélia, Élelem bére) teltházas előadásokkal, óriási sikerrel. Egyik legnagyobb sikere a Lazítani c. táncdal lett.

Fotó: Fortepan

Összetéveszthetetlen stílusa, hangvétele, legendás mondatai a mai napig megállják a helyüket.

Fotó: Fortepan

1990-ben átesett egy infarktuson, később egy szemműtéten. 2002. április 10-én hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik.