Látványos húsvét.
Évek óta tartó hagyomány a húsvéti fa állítása a Somogy megyei Kéthelyen. Az ötlet elindításakor, 2015-ben közel 1200 darab tojás gyűlt össze, egy évre rá már 3000 dísz csüngött az ágakon, 2023-ban pedig már 12 ezer húsvéti tojás díszítette Kéthely központját.
Idén is kezdődik a dekorálás, amihez várják a tojás felajánlásokat, valamint a sok-sok segítő kezet a tojásfa elkészítéséhez. A szervezők örülnek a különféle anyagokból, mintákkal és színekkel készült tojásoknak, legyenek azok textil-, horgolt-, fa- vagy szalvétatechnikával készült díszek.
A tojásgyűjtés szervezése idén is Vancsó Mihályné nevéhez fűződik, de a munkából az egész közösség kiveszi a részét, valódi összekovácsoló erőt jelent. A tojások leadhatók nála, valamint az önkormányzatnál.
A dekorációt a tervek szerint 2024. március 18-án kezdik elkészíteni, de az időjárás függvényében változhat a dátum.
A látványos tojásfán kívül évről-évre más újdonsággal is előrukkolnak a szervezők. Az emberméretű hímestojások és a 3,5 méter magas szalmanyúl mellett egy zöld Trabi is sorra került már.
A képek illusztrációk.