Nem kért a segítségből.

II. Erzsébet már eddig is számtalanszor bebizonyította, hogy nem akármilyen fából faragták. Most egy botanikai intézetet látogatott meg Cambridge mellett, amely éppen a fennállásának 100-dik évfordulóját ünnepli. Az intézetnél nem sokkal fiatalabb királynő (most múlt 93) szokás szerint elegánsan érkezett: rózsaszín (magenta?, mályva?) kabátkában, hozzá illő kalapban.

Erzsébetet egy fa ültetésére kérték fel a jubileum alkalmából, és természetesen felajánlották neki a segítséget. Azonban a királynő gyorsan válaszolt: „Nem, nem, még mindig tökéletesen el tudok ültetni egy fát.”

Hogy bebizonyítsa, nem a levegőbe beszél, a körülötte állóknak bemutatta, hogy miként kell lapátot ragadni, és földet dobálni az ültetőgödörbe. A műveletet követően még csevegett egy kicsit az elültetett gyertyán mellett.