Óvjuk, védjük népi örökségünket!

Június 17-én, hétfőn sajtótájékoztatót tartottak a Népi Építészeti Programról, amely idén 1,5 milliárd forint keretösszegből valósul meg. A 2017-ben indult programot ettől az évtől a Teleki László Alapítvány gondozásába helyezik.

A népi örökség épített emlékeit megóvó, megújító projekt forrásaira június 24-étől lehet pályázni.

A 21. századba átvihető örökségelemek a magyar nemzet identitásának meghatározó elemei maradhatnak így, a személyes és közösségi kép formálását is adhatják. Ennek érdekében az ez évi program már nemcsak felújításra, építési tevékenységre nyújt támogatást, de egy-egy épület értékfeltárására is, amire ugyancsak benyújtható támogatási kérelem.

A korábbi évek tapasztalatainak levonása után a programban idén változások is történtek. Várhatóan szakértői hálózat segíti majd a kérelmezők munkáját, akik szükség esetén helyszíni tanácsokat is adnak.

A program célja a felújítások támogatása mellett a hagyományos építési technológiák fenntartása, a mesterségbeli tudás átörökítése is egyben, és kiemelten fontos, hogy a felújítások hagyományos szerkezetek – fa nyílászárók, korhű tetőfedések, burkolások stb. – alkalmazásával valósuljanak meg.

A programban olyan természetes és jogi személyek – magánszemélyek, önkormányzatok, szervezetek stb. – folyamodhatnak támogatási kérelemmel, amelyek országos vagy helyi védettségű épülettel rendelkeznek. A támogatás lehetséges mértéke a teljes bekerülési összeg 50 és 80 százaléka közötti. Magánszemély tulajdonosok és a hátrányos helyzetű régiókban, azon belül a kétezer főnél kisebb lélekszámú települések önkormányzatai számíthatnak a legmagasabb (maximum 80%-os) támogatási intenzitásra. A támogatás összege minimum 500 ezer, maximum 20 millió forint lehet, ami az elvárt önerővel egészül ki.

A www.nepiepiteszetiprogram.hu oldalon június 24-én nyílik meg a támogatási kérelem benyújtására szolgáló online felület. A kérelmeknek harminc napon belül kell beérkezniük. A Teleki László Alapítvány június 27-én szakmai tájékoztató napot tart, amelyen minden érdeklődő választ kaphat a programmal kapcsolatos kérdéseire.

További információ: www.telekialapitvany.hu