Mindenki tapasztalta már, hogy az idő múlása egyre gyorsabbnak tűnik, ahogy korosodunk.

Néha rácsodálkozunk, hogy a ‘mintha tegnap lett volna’ élményeink óta sokszor hetek, hónapok, évek vagy netán évtizedek teltek el. Sokszor úgy repül az idő, mintha versenyautón ülne. De miért érezzük így?

A tudósok több oldalról is próbálják megmagyarázni. Az egyik elmélet szerint az öregedés megváltoztatja a biológiai óránkat: ahogy lassul az anyagcserénk, a légzésünk és a szívverésünk is idővel, ez okozza az időérzékelésünk megváltozását.

Egy másik feltevés szerint az új információk mennyiségéhez van köze. Amíg gyerekként minden újnak számított, az ingerek feldolgozása tovább tartott, így hosszabbnak éreztük a közben eltelt időt is. Ezzel szemben felnőttként már egyre kevesebb új inger ér minket, így a feldolgozás is gyorsabb, ezért nem tűnik olyan soknak a közben eltelt idő.

Vannak, akik a matematikát hívták segítségül a jelenség megfejtésében. Eszerint az időt bár lineárisan mérjük, az időérzékelésünk inkább logaritmikus. Tehát a hagyományos lineáris módon az évtizedek között pont ugyanannyi egységnyi idő telik el, ezzel szemben a logaritmikus skálán hatványozottan emelkednek a számok. Szóval az adott időegységet a már megélt életkorunk fényében érzékeljük. Lényegében az 5 és 10 éves kor közötti időszak éppen olyan hosszúnak tűnhet, mint a 40 és 80 év között eltelt idő, pedig az egyiknél csak 5, a másiknál 40 év telik el.

Ha kevésbé tudományosan nézzük, akkor talán a tapasztalatainkból merítve azt mondhatjuk, hogy a relativitás lehet a kulcs. Gyerekkorunkban általában mindig vártunk valamit: egy nyári tábort, szülinapot, karácsonyt vagy épp azt, hogy felnőjünk. Felnőttként azonban már nem várunk ennyi mindenre. Csak tesszük a dolgunkat, éljük a hétköznapokat, rég elfeledve, hogy mennyi csoda vesz minket körbe, amire érdemes olyan lelkesen várni, mint gyerekként.

Forrás: The Conversation