A befőttön túl.

Aki szerencsés, annak nyáron elárasztják a kiskertjét a gyümölcsök: érik a kajszi, az őszibarack, hullik a szilva, rengeteg a málna, akad még áfonya is a kertben. És a konyhában. Mert ezek a gyümölcsök mindent elborítanak, képtelenség őket mind megenni, a befőzésre pedig hamar ráunhatunk. Mutatunk néhány ötletet arra, hogy mi minden készülhet még a finom termésből!

1. Lekvár kis tételekben

A lekvárkészítéssel az a gond, hogy órákra a konyhába szögez. Ezért érdemes kisebb adagokban folytatni, és egyszerre nem 20 kiló baracknak nekilátni, hanem csak 2-nek. Így ráadásul akkora porció készül, amekkorát még el is fogyaszthatunk pár nap alatt, így nem kell a tartósítással, dunsztolással sem bajlódni.

2. Pürésített desszertöntet

Egy botmixerrel pürésíthetjük például az epret, barackot – az így kapott püré pedig fagyasztható. Felolvasztva majd mehet palacsintába, rizskoch tetejére, joghurtba, fagyira.

3. Házi fagyi

Akinek van fagyikészítő gépe, könnyedén varázsolhat házifagyit bármilyen gyümölcsből.  Akinek nincs, az is számtalan receptet talán a hideg nyalánksághoz az interneten, egy kicsit macerásabb masina nélkül készíteni, de nem lehetetlen.

4. Süti

Nagyon egyszerű gyümölcsös sütiket sütni, és ráadásul vegyesen felhasználhatjuk hozzá, amiből még maradt, jöhet a szilva, a barack, a pár szem áfonya… A cobbler például egy pofonegyszerű desszert, amiben a gyümölcsre morzsás tészta kerül, de akár gyerekek is el tudják készíteni a tejbegríz sütit is, amit sütőben kell gyümölccsel gazdagított tejbegríz hozzávalókból megsütni.

5. Gyümölcsös pavlova

A pavlova egy különleges desszert, aminek a tetejét megpakolhatjuk vékonyra vágott gyümölcsökkel. A tojásfehérjéből készült finomságon jól mutatnak a színes gyümölcsök.

6. Saláta

Elsőre furának tűnhet, de a vékonyra szelt őszibarack, szamóca, szilva különleges finom ízzel gazdagítja a salátákat. Érdemes a hagyományos zöld levelek mellett napraforgómaggal, mandulával, mogyoróval, dióval gazdagítani ezt az ételt. A gyümölcsöket a végén adjuk hozzá, hogy ne barnuljanak meg!