Csak meg ne fázzak!

Ivor Button nem egy szokványos dédnagypapa. A 95 éves, Angliában élő férfi világrekorder lett, mivel ő a legidősebb ember, aki egy repülő tetejére szíjazva a magasba emelkedett.

Ezzel megdöntötte a korábbi csúcsot, amit az akkor 93 éves Tom Lackey tartott 2013 óta. Az özvegy Ivor saját bevallása szerint nem félt, sokkal inkább attól tartott, hogy megfázik, mint hogy leesik.

A bátor szenior 4 gyerekkel, 17 unokával, egy nevelt unokával és 5 dédunokával büszkélkedhet. Nem kezdő kalandor, már a hőlégballont és a siklóernyőt is kipróbálta. A repülés iránti szerelme 1932-ben kezdődött, amikor még csak 6 éves volt: ekkor vitték el a szülei egy repülő cirkusz előadására.

Ivor valamikor tervezőmérnökként dolgozott. Már 14 évesen otthagyta az iskolát és a Staverton repülőtér földi személyzetéhez csatlakozott a háború idején. Rendkívül élvezte az ott folyó munkát. Mivel volt egy navigációs kiképző iskola, megkérdezte a pilótákat, hogy velük tarthat-e, így részt vett repülési gyakorlaton, még ha nem is éles bevetésen.

Ivor a mostani akciójával egyben pénzt is gyűjtött az Ataxia UK jótékonysági szervezetnek.