Tibetben is otthon van.

1949. augusztus 31-én született Philadelphia-ban. Az átlagos háttérrel rendelkező fiú a középiskolában kitűnt a tornában és trombitálásban mutatott tehetségével. Sportösztöndíjjal ment az egyetem filozófia szakára, de nem fejezte be, mert két év után otthagyta az iskolát.

A színészet felé fordult, először a Cape Cod-i Provincetown Színházban lépett fel 1971-ben, a Rosencrantz és Guildenstern halott című darabban. Első jelentősebb színészi szerepét a Grease eredeti londoni előadásában kapta két évvel később. A hetvenes években már filmekben is felbukkant, például a Nappalok és éjszakák-ban.

1982-ben az Amerikai dzsigoló-val és a Garni-zóna-val vált sztárrá, de az igazi bombasikert a Micsoda nő! jelentette 1990-ben.

Azt követően jobb-rosszabb filmekben is láthattuk, a Chicago c. filmmusicalért a Golden Globe-ot is megkapta.

Néhány évig Cindy Crawford volt a felesége, majd 50 év felett lett először apa, és közel 70 évesen másodszor is. Jelentős összegekkel támogatja a Survival International nevű szervezetet, amely az eredeti környezetükben élő őserdei törzsek kultúrájának megőrzéséért küzd.

Fotó: Maximilian Bühn/Wikimedia Commons

Húsz éve buddhista, a tibeti ügyek elkötelezett szószólója, a dalai láma barátja. Egy ideig ki volt tiltva az Oscar-díj gálákról, miután egyszer díjátadóként arra használta a színpadot, hogy Kína emberjogi politikáját kritizálja nyilvánosan.