A könyvek illata.
Tudjuk, hogy nem jut időnk ennyi könyvre, mégis megvesszük őket: egyszerűen jó érzéssel tölt el a jelenlétük. A ’sokkal több könyvet veszek, mint amennyit valaha is el tudok olvasni’ viselkedésnek neve is van Japánban: ez a tsundoku. Örömet adnak, egy kicsit olyan, mintha a lelkünk a végtelenséggel érne össze.
Akadnak, akik újabb és újabb polcokat szerelnek fel a növekvő gyűjteménynek, dupla sorba rakják a könyveket, egymásra halmozzák őket, míg mások a világ legmagasabb könyvtornyát építgetik az ágyuk mellett. Vannak specialisták, akik például szakácskönyvekből gyűjtenek össze hihetetlen mennyiséget, noha nyilvánvaló, hogy legalább 500 évig kellene élniük, ha minden receptet csak egyszer is el szeretnének készíteni az életben.
A japánok, akik szinte mindenre találnak egy kifejezést, a tsundoku szóval illetik ezt a szokást.
A ’doku’ az olvasást a ’tsun’ pedig nagyjából a felhalmozást jelenti ebben a kifejezésben. Nálunk, magyaroknál leginkább a könyvmoly kifejezés ismert: bár hasonló a jelentése, mégsem teljesen ugyanaz, érezzük az apró különbséget.
Bár sokan temették a könyvolvasást a digitális kütyük korában, úgy tűnik, nem lett igazuk.
Semmi máshoz nem hasonlítható a papír illata, sercegése, a lapozás izgalma. Persze nagy kérdés, hogy most, a környezettudatosság, minimalista lakberendezési mozgalmak és globális klímasztrájk idején mennyire fog visszaszorulni a nyomtatott papír terjedése.
