Rózsaszín virágszőnyeg.

Szép, de erősen mérgező: a lilás-rózsaszín őszi kikerics ebben az évszakban bontja szirmait. A jellemzően nyirkosabb réteken, ártereken nyíló virág őszike, vetővirág (vetés idején virágzik), zörgő-gaz, pücsökkoma, csicsikoma néven is ismert. A hagymás növény most valóságos virágszőnyeget varázsol a drávaszentesi üde rétekre, legelőkre.

Az őszi kikerics erősen mérgező, ugyanis az érett magja kolhicin nevű alkaloidot tartalmaz. Veszélyessége miatt (sejtosztódást gátló erős méreg) mára gyógyászati jelentősége csökkent, de heveny köszvényes rohamban ma is alkalmazzák. Népi gyógyászatban való felhasználása semmiképp sem ajánlott! A növénytermesztésben viszont tömegnövelőként ill. nemesítéshez, fajtaváltozatok előállítására használják.

A növény nagyon hasonlít a krókuszra, azonban annál nagyobb pohár alakú virágai augusztus-szeptember hónapban, levelek nélkül bújnak elő. Hosszú, fényes levelei csak tavasszal kezdenek el kihajtani, melyek akár a 30 cm-t is elérhetik és melyek nyár elején visszahúzódnak. A virágaiból kifejlődő toktermés tavasszal fejlődik ki, melynek beérett magjait a hangyák hordják szét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Őszi kikerics (Colchicum autumnale) #kikerics #kikericsmező #virág #ősz #természet #természetfotó #természetfotózás

Erdey Judit – Photographiti (@erdeyjudit) által megosztott bejegyzés,

Nevét a Fekete-tengerhez közeli településről, Colchis-ról kapta, mely város a méregkeverők hazája volt, és a monda szerint a király lánya e növényt használta mérgei elkészítéséhez. Népi nevei között nem véletlenül szerepel a kutyadöglesztőfű. A legelő állatok elkerülik, azonban a kecskék, juhok kis mennyiségben fogyasztják.

Forrás: ddnp.hu