Megéri az élmény!

A kolostorok az elvonulás, elmélkedés színhelyei, ezért általában elzárt, nehezen elérhető, csendes helyekre építik őket.

A buddhista kolostorok még ezek körül is kiemelkednek: biztosan nem egy hirtelen elhatározással szaladunk fel hozzájuk. A legnehezebben megközelíthetőket már tényleg csak a legelszántabbak tudják felkeresni – így megerősítve hitüket, szándékukat. Ezeken a békés, magányos helyeken a szerzetesek is közel érezhetik magukat az istenükhöz. Mivel ezek a kolostorok egyben turistalátványosságok is, a látogatókat lépcsőkkel, kötélpályákkal segítik. Azért a fizikai erőnlét továbbra is elkel a felkeresésükhöz!

Meteorák, Görögország

A mediterrán ország egyik leglátogatottabb helye egy kolostoregyüttest jelent egy sziklacsúcs tetején. Az ortodox vallás egyik legfontosabb központja természetes homokkőre épült, lenyűgöző, impozáns látványt nyújtva. A szédületes magasságban 24 kolostor épült, ezek közül ma már csak ötöt használnak. A kolostor megközelítése eredetileg nagyon nehéz volt, de a későbbiekben lépcsőket vájtak a sziklába, így ma már azokon és egy hídon keresztül el lehet érni.

Fotó: marius_pirvu/flickr

Taung Kalat kolostor, Mianmar (korábban Burma)

A 737 m magas vulkanikus szikla tetejére 777 lépcsőfok vezet fel, és odafenn félelmetes látvány fogad. A cerkóffélék családjába makákók élnek ott, így nem csoda, hogy a turisták nagyon kedvelik a helyet.

Fotó: Arlette et Maurice Albray/flick

Taktsang Palphug kolostor, Bután

A “Tigris fészkének” is nevezik a 900 méterrel egy völgy felett elhelyezkedő kolostort, amely mintha lebegne az elképesztő mélység felett. A rendkívül meredek sziklák majdnem függőlegesek, ezekre épült a kolostor. Elrettenthet bennünket az elhelyezkedése, pedig az épület több irányból is elérhető, északnyugatról például egy, az erdőn keresztül vezető utacskán.

Fotó: Travis Lupick/flickr
Fotó: Nancy White/flickr

Sümela kolostor

A Törökországban található kolostor 1200 m magasságban az Altındere Nemzeti Park legfőbb látványossága. Az i. e. 386-ban épült apátságot a legenda szerint két pap alapította, miután felfedeztek egy csodálatos Szűz Mária-képet a hegy egyik barlangjában. Hosszú története alatt számtalanszor lerombolták, majd helyreállították. Jelenlegi formáját a 13. században érte el. Az I. világháború, majd a Törökország és Görögország között megkezdődött elvándorlás, lakosságcsere, terület-elnéptelenedés következtében hosszú ideig elhagyatottan állt. Évtizedek múlva részben felújították és múzeumot alakítottak ki benne.

Fotó: Ryan Ward/flickr
Fotó: Peter Chou Kee Liu/flickr

Függő kolostor, Kína

Sanhszi tartományban, egy kanyon falaihoz tapadva találjuk a “Függő kolostort”. A hegyfalba vájt üregekbe mélyesztett fagerendák és a sziklába rejtett járatok, folyosók stabilizálják az épületet. Több mint 40 csarnokot, kabinokat, pavilonokat kötne össze a hidak, átjárók, folyosók. A templom azért került ilyen magasra, hogy az áradások ne érjék el.

Fotó: BRUNNER Emmanuel/Wikimedia Commons