Szenior csapattag.

25 éven át volt a képernyőn, olyan műsorokat vezetett, mint a Kérdezz! felelek, a Játék a betűkkel vagy a Lehet egy kérdéssel több? Az egykoron rendkívül népszerű Egri János ma is remek formában van, nehezen hisszük, hogy már a 86. évét is betöltötte. Aktívan hokizik, teniszezik és most arra készül, hogy Guinness rekorder legyen.

Bár a TV-ből szinte személyes ismerősünkké vált, azt kevesebben tudják, hogy az 1936-ban született Egri villamosmérnökként végzett, majd jégkorongozóként érte el komoly sikereket.

Az OB I. bajnokság mellett a jégkorongválogatottban is pályára lépett. Televíziós pályafutását az MTV sportszerkesztőségében kezdte, dolgozott sportkommentátorként, szerkesztőként, majd 1972-től 25 éven át műveltségi vetélkedőket vezetett.

A 86 éves Egri decemberben elárulta, hogy egy álma még maradt.

A 2023-as hokivébén nem csak szeretne ott lenni a közönség soraiban, de egyfajta hivatalos küldöttségként szenior játékostársaival együtt képviselné a magyar hokit. Hovatovább az első meccsen beöltözve, teljes szerelésben egy fél percre pályára lépne, hogy ő lehessen minden idők legidősebb aktív válogatott jégkorongozója.

Bár a hokivébé még odébb van, Egri a Magyar Jégkorong Szövetség jóvoltából ott lehet a következő válogatott mérkőzéseknél a keretben. Magyarország a vb-felkészülés jegyében május 3-án és 4-én Szlovénia, május 9-én Kanada ellen lép pályára. A szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a népszerű televízióst a bemelegítésnél láthatja majd a jégen a közönség – azt nem merik megkockáztatni, hogy meccs közben a jégkorongban elkerülhetetlen ütközésnél megsérüljön.

Egri elmondása szerint izgul, amiért teljesül egy nagy álma és újra magára húzhatja a címeres mezt. Drukkolunk a sikeres beálláshoz!

Kiemelt kép: Fortepan, képszám: 147274, adományozó: Szalay Zoltán