Dupla öröm.

1969 júliusa nem csak Buzz Aldrin, de az egész emberiség életében is jelentős mérföldkő volt: az első 2 ember a Holdra lépett. Noha Neil Armstrongé volt a dicsőség, hogy először tehette a lábát a bolygóra, Buzz Aldrin az Apollo 11 legénységének tagjaként alig maradt el tőle.

A Holdraszállást követően Aldrin két évvel később ugyan otthagyta a NASA-t, de továbbra is űrkutatással foglalkozott. Azóta jó néhányat fordult már a Föld a tengelye körül, de Aldrin még mindig képes meglepetést okozni: szinte felrobbantotta az internetet egy jó hírrel, mégpedig azzal, hogy a 93. születésnapján megházasodott.

Szépséges felesége, a nála sokkal fiatalabb Dr. Anca Faur saját jogán is elismert szakember és már 4 éve az űrhajós élettársa. Faur doktori fokozatot szerzett vegyészmérnökként a Pittsburghi Egyetemen, 2019 óta pedig ügyvezető alelnöke a korábbi űrhajós cégének, a Buzz Aldrin Venturesnek.

A szerelmesek egy szűkkörű ceremónián fogadtak egymásnak örök hűséget Los Angelesben. Aldrinnak Anca a negyedik felesége. A menyasszony csillogó, hosszú ruhát viselt, a vőlegény szmokingján pedig ott sorakoztak a kitüntetései.

Aldrin hajlott kora ellenére az űrkutatások lelkes szószólója és népszerűsítője. Az ember, aki két órát sétált a Holdon, ma már úgy véli, hogy a Hold csupán kiindulópont a Mars meghódításához, és az emberiség hamarosan két bolygón fog tartósan berendezkedni.

Addig is, meglehetősen földhözragadt módon, a legendás űrhajós bezsebelte a jókívánságokat nem csak a házasságkötés, de a születésnapja alkalmából is.

A kiemelt kép illusztráció.