Az elismerés mindenki számára fontos.
Egy őszinte bók, akár egy apróbb dicséret is képes bearanyozni az ember napját. Számos tudóst, de még fotóst is megihletett, hogy mekkora változást vagyunk képesek elérni, ha például valakinek azt mondjuk, milyen gyönyörű!
Persze nem csak a szépséget lehet méltatni, hanem különböző tulajdonságokat, tetteket, jellemvonásokat, vagy akár pusztán egy-egy erőfeszítést is. Miért is fukarkodnánk azzal, hogy megtaláljuk másokban a jót és azt szóvá is tegyük?
Bár mindenki találkozott már hízelgésbe csomagolt áldicsérettel is, ez nem jelenti azt, hogy ne léteznének őszinte elismerések. Ha valakinek bókolnak, jobb esetben jól esik neki, talán el is mosolyodik, majd annyit mond: köszönöm!
Ez elég egyszerűen hangzik, de sajnos nem mindenki tudja így fogadni, ha kedves szavakkal illetik. Sokan visszautasítják, még ha nem is tudatosan.
„– Nagyon jól nézel ki ma!
– Ááá, dehogy. Alig aludtam és hajat mosni sem volt időm.”
„– Nagyon ügyesen oldottad meg a feladatot!
– Na persze, lehetett volna jobban is.”
Ismerős? Így veszik el a bókok ereje, hiszen akinek címzik, nem képes fogadni. Miért?
Ha valakinek nem elég stabil az önbizalma, vagy az énképe nem egyezik a visszajelzéssel, akkor nem igazán hiszi el az elismerést. Hiába győzködünk valakit arról, hogy szép, ha ő csúnyának látja magát, hiába veregetjük vállon az apróbb sikeréért, ha ő elégedetlen a teljesítményével. Az első lépés megtanulni elfogadni, hogy mások esetleg meglátják azt a pozitívumot, amit mi magunk nem. Nem mellesleg lehet, hogy igazuk is van. A számunkra jelentéktelennek tűnő tett lehet más számára elismerésre méltó, tetszhet másnak az, amit mi nem feltétlenül találunk gyönyörűnek.
Fogadjuk el az elismerést és örüljünk neki, és mi is bókoljunk másoknak, hogy örömet okozzunk! Mindenkiben van, amit meg lehet dicsérni, éljünk a lehetőséggel!
