Újév napján sok asztalon ma is ott gőzölög a lencsefőzelék vagy a lencseleves. Van, ahol szinte kötelező elem, máshol inkább csak „biztos, ami biztos” alapon kerül elő. Az ember kanalaz egyet, mosolyog, majd néhány óra múlva már egészen biztos benne: a lencse hat. Legfeljebb nem mindig ott és úgy, ahogyan reméltük. A lencse ugyanis jóval több, mint egy újévi babona. Táplál, erősít, jóllakat – és időnként emlékeztet arra is, hogy az emésztőrendszernek is van véleménye.
Amikor az étel üzenetet hordozott
A lencse újévi szerepe régi időkre nyúlik vissza. Apró, kerek szemei a pénzt, az érméket idézték, ezért a bőséget és a gyarapodást jelképezték. Minél több szem, annál több szerencse – szólt a logika, ami egyszerű volt, de könnyen megjegyezhető.
Nem véletlen, hogy a lencse mellé gyakran társult a disznóhús is: a malac előre túrja a szerencsét, a lencse pedig megsokszorozza azt. Legalábbis elméletben.
Mikor lett ebből babona?
Amíg az étkezés szorosan kapcsolódott a természet ritmusához, addig a lencse újévi fogyasztása inkább szokás volt, mint babona. Az emberek azt ették, ami elérhető volt, tápláló volt, és nem romlott meg februárig.
A babona akkor született meg, amikor a jelentés fontosabb lett, mint a praktikum. Amikor már nem azért ettük, mert jólesett, hanem mert muszáj, különben „nem lesz pénz”.
A lencse, mint túlélőétel
Nem véletlen, hogy a lencse évszázadokon át alapélelmiszer volt. Szárazon sokáig eltartható, kis mennyiségből is laktató, és főzés közben nem kérdez vissza.
Télen, amikor friss alapanyag kevésbé állt rendelkezésre, a lencse valódi mentőöv volt. Nem luxusétel, hanem biztos pont.
Van-e valódi egészségügyi hatása?
Igen, és nem is kevés. A lencse magas növényi fehérjetartalmú, ezért jól pótolja az állati fehérjét. Bővelkedik rostban, ami támogatja az emésztést és segít a vércukorszint egyenletesebb alakulásában.
Ásványi anyagokban sem szegény: vasat, magnéziumot, káliumot tartalmaz, ami különösen jól jön január elején, amikor a szervezet még az ünnepi terhelést próbálja feldolgozni. Nem csodaszer, de stabil alap.
És akkor beszéljünk a gázosodásról
A lencse egyik legismertebb „mellékhatása” az, amiről ritkán beszélünk az asztalnál, de annál gyakrabban a nappaliban később. A gázosodás oka nem misztikum: a lencse olyan összetett szénhidrátokat tartalmaz, amelyeket az emésztőrendszer nem tud teljesen lebontani.
Ezek a rostok a vastagbélbe jutva találkoznak a bélbaktériumokkal, akik lelkesen dolgozni kezdenek. A munkájuk mellékterméke pedig – nos – hallhatóvá válik.
Lehet ezen segíteni, vagy ez a sorsunk?
Teljesen kiiktatni nem nagyon lehet, de enyhíteni igen. A lencse alapos beáztatása főzés előtt, az első főzővíz leöntése, valamint az olyan fűszerek használata, mint a babérlevél, kömény vagy majoránna mind segíthetnek.
És persze az sem mindegy, hogy mekkora adaggal kezdünk. A szervezet szereti a fokozatosságot – újévkor is.
Lencse és a „macskajaj” kapcsolata
Nem véletlen, hogy újévkor kerül az asztalra. A lencse sós, meleg ételként segít pótolni a folyadékot és az ásványi anyagokat, amelyeket az ünneplés során elveszítettünk. Egy tál lencseleves ilyenkor gyakran többet ér, mint bármilyen gyors megoldás.
Miért él tovább a hagyomány?
Mert működik – ha nem is szó szerint. A lencse újévkor nemcsak étel, hanem gesztus. Egy apró rituálé, amellyel azt mondjuk: legyen elég, legyen biztonság, legyen nyugalom. És ha közben egy kicsit szellőztetni kell, az is belefér.
A lencse nem ígér, hanem ad
Nem aranyat és nem garantált szerencsét, hanem meleget, energiát és jóllakottságot. Ha január elsején lencsét eszünk, lehet, hogy nem lesz gazdagabb az évünk – de biztosan nem indul üres gyomorral. És ez már önmagában is egyfajta bőség.
