Szakadozó kapcsolat.

Noha a vezetékes vonalaknak egyre kisebb a jelentősége, hazánkban még mindig közel 2 800 000 a bekapcsolt vezetékes fővonalak száma. Bár ezen készülékek többsége intézményeknél, irodáknál cseng, akadnak magánházak is, ahol a vezetékes telefon az egyetlen kapcsolat a külvilággal.

Ez a helyzet például egy Somogy megyében, Polányon élő idős férfinál is, aki egyedül lakik. Most úgy tűnik, hogy még inkább magára marad, mert vezetékes telefonkapcsolata is megszakadni látszik.

A 82 éves úr ugyanis egy levelet kapott a telefonos szolgáltatójától, hogy a közeljövőben megszüntetik a vezetékes telefonos szolgáltatást. Számára ez a mindennapi ügyintézés és tájékozódás eszköze volt. Ráadásul a vezetékes telefonos csomagja ingyen volt az internet mellé, csak kapcsolási díjat kellett fizetnie. A helyzetet nehezíti, hogy a somogyi dombok között a lefedettség nem tökéletes, a térerő is kihagy, ezért a mobil nem mindig opció. A helyiek szerint sok a probléma a mobilokkal és az internet is szakadozik.

A szolgáltató a levélben azt közölte, hogy hálózatfejlesztés miatt lépik meg a vezetékes telefonszolgáltatását megszüntetését.

A vezeték Mernyéről jön a föld alatt. Bár az idős úr próbált a szolgáltatóval és a polgármesterrel is beszélni, de eddig nem kapott biztató híreket a megoldásról. A 82 éves férfi aggódik, ha telefonon váratlanul rendőrt vagy mentőt kell hívni, szerencsével jár-e majd – adta hírül a Sonline.

Forrás: www.sonline.hu