2012. február 3-án hajnalban egy rövid közlemény ért véget egy hosszú történetnek. A Malév bejelentette, hogy gépei nem szállnak fel többé. A reptereken kijelzők váltottak pirosra, utasok maradtak bizonytalanságban, egy ország pedig döbbenten szembesült azzal, hogy eltűnt a nemzeti légitársasága. A hír gyors volt, a következményei annál lassabban ülepedtek le. Munkahelyek szűntek meg, útvonalak tűntek el, és egy addig természetesnek vett infrastruktúra egyik pillanatról a másikra megszakadt. A Malév bukása azonban nem egyetlen rossz döntés eredménye volt. Nem egy végzetes hiba, hanem évek alatt felhalmozódó problémák, halogatások és kényszermegoldások sorozata vezetett idáig. Ez a cikk azt járja körül, mi történt valójában a háttérben, és hogyan jutott el egy nagy múltú nemzeti légitársaság a csendes végéhez.

Egy légitársaság, amely túl sok terhet cipelt

A Malév 1946-ban alakult, és évtizedeken át természetes része volt a magyar hétköznapoknak. A kék-fehér-piros festésű gépek nemcsak utasokat, hanem egy ország jelenlétét vitték magukkal Európába és a világba.

A rendszerváltás után azonban a légiközlekedés világa gyökeresen átalakult. Megjelentek az olcsó fapados társaságok, átrendeződtek az útvonalak, és a korábban állami háttérrel működő nemzeti légitársaságok egyszerre találták magukat piaci versenyben.

A Malév működése ekkor már krónikusan veszteséges volt. A problémát nem egyetlen rossz döntés okozta, hanem hosszú évek alatt felhalmozódó szerkezeti gondok: drága működés, elavuló flottastruktúra, politikailag terhelt tulajdonosi változások és kiszámíthatatlan stratégia.

Állami mentések és uniós ütközés

A 2000-es években a Malév többször is kapott állami segítséget. Ezek a beavatkozások rövid távon biztosították a működést, hosszú távon azonban egyre nagyobb vitát váltottak ki. Az Európai Unió versenyjogi szabályai ugyanis szigorúan korlátozzák az állami támogatásokat. A vizsgálatok végül arra jutottak, hogy a Malév korábbi állami mentőövei jogellenesnek minősülnek, és az összegeket vissza kellene fizetni.

Ez a döntés gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe hozta a céget. Egy már eleve veszteséges vállalatnak kellett volna milliárdos nagyságrendű támogatást visszafizetnie – mindezt úgy, hogy közben a napi működéshez is folyamatos forrásokra lett volna szükség.

Az utolsó hetek: fogyó idő, fogyó bizalom

2011 végére a Malév pénzügyi mozgástere minimálisra szűkült. Beszállítók, lízingcégek, üzemanyag-szolgáltatók egyre rövidebb határidőkkel dolgoztak, vagy előre kérték a fizetést.

A döntő pillanat akkor érkezett el, amikor az egyik legfontosabb partner, az üzemanyag-ellátó jelezte: további szolgáltatást csak előrefizetés mellett tud biztosítani. Ez volt az a pont, ahol a rendszer végleg megbillent.

2012. február 3-án hajnalban megszületett a döntés: a Malév leállítja a járatait. Nem volt ünnepélyes búcsú. Nem volt utolsó felszállás. Csak egy közlemény, és a felismerés, hogy ami addig biztosnak tűnt, egyik napról a másikra eltűnt.

Mi veszett el valójában?

A Malév megszűnésével nem csupán munkahelyek szűntek meg – bár több ezer ember megélhetése került veszélybe. Elveszett egy nemzeti infrastruktúra-rész, egy olyan szereplő, amely Budapestet regionális csomóponttá tette.

A hiányt gyorsan betöltötték más légitársaságok, elsősorban fapadosok. Az utazás nem állt le, de a logika megváltozott: kevesebb átszállás, kevesebb közvetlen interkontinentális kapcsolat, kevesebb stratégiai mozgástér.

Lehetett volna másképp?

Ez a kérdés azóta is rendszeresen felmerül. A válasz nem egyszerű. Egyes szakértők szerint a Malév sorsa már évekkel korábban eldőlt, amikor nem sikerült időben alkalmazkodni a piaci változásokhoz. Mások úgy vélik, megfelelő szerkezeti átalakítással, kisebb flottával és világos stratégiával lett volna esély a túlélésre. Abban azonban széles az egyetértés, hogy a halogatás, a politikai döntések és a következetlen irányítás végül elvette az időt a valódi reformoktól.

Egy csendes tanulság

A Malév története ma már nem napi hír, hanem emlékezet. Sokaknak az első külföldi út, egyenruhás légiutas-kísérők, jellegzetes fedélzeti hangulat jut róla eszébe.

De tanulság is: arról, mi történik akkor, amikor egy nagy múltú rendszer nem tud időben megváltozni, és amikor a rövid távú túlélés mindig fontosabb lesz, mint a hosszú távú alkalmazkodás. Nem egy gép nem szállt fel azon a februári reggelen. Egy egész korszak maradt a földön.