Az ember egy darabig türelmes. Azt mondja, biztos sok a beteg. Aztán újra telefonál, újra nincs időpont, újra helyettesít valaki valakit, és egyszer csak ott tart, hogy már nem is azon csodálkozik, ha későbbre kap időpontot, hanem azon, ha egyáltalán felveszik a telefont.
Sokan érzik most úgy, hogy valami megváltozott a magyar egészségügyben. Mintha nehezebb lenne elérni a megszokott orvost, mintha több lenne a rohanás, kevesebb a magyarázat, és valahogy minden személytelenebb lett volna. A háttérben persze sokféle ok húzódik meg, de egy friss hír megint ráirányította a figyelmet az egyik legfájóbb problémára: egyre több magyar orvos dolgozik külföldön, és nem csak a pénz miatt.
A mostani hírek szerint a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének felmérése alapján már nagyjából minden nyolcadik magyar orvos külföldön gyógyít.
A megszólalók egy része ráadásul már nem egyszerű szakmai kalandként vagy karrierlépésként írja le a távozást, hanem sokkal keményebb szavakat használ. Ez pedig azért fontos, mert ha az orvos nemcsak többet szeretne keresni, hanem egyszerűen kiszámíthatóbb, emberibb, szakmailag szabadabb környezetre vágyik, akkor a hazacsábítása is sokkal nehezebb feladat.
Nem csak az a kérdés, hány orvos megy el, hanem az is, miért
Az orvoselvándorlásról évek óta hallani, de a mostani beszámolók szerint a történet hangsúlya eltolódott. Korábban a legtöbben automatikusan a fizetésre gondoltak, és kétségtelen, hogy ez ma is fontos tényező. Csakhogy a friss nyilatkozatok és összefoglalók alapján egyre hangsúlyosabb lett valami más is: a munkakörnyezet, a szakmai autonómia, a túlterheltség, a kiszámíthatatlanság és a rendszerrel szembeni bizalomvesztés.
Ez már azért is rossz hír a betegeknek, mert a bérkérdésre még lehet egyszerűbb technikai választ adni. De ha valaki azért nem akar visszajönni, mert úgy érzi, odakint nyugodtabban, kiszámíthatóbban és szakmailag tisztábban tud dolgozni, az mélyebb bajt jelez.
A beteg ebből annyit lát: nehezebb időpontot kapni, több a helyettesítés, rövidebb a figyelem
A legtöbb embert nem a statisztika érdekli, hanem az, hogy mikor jut el vizsgálatra. Csakhogy a számoknak nagyon is hétköznapi következménye van. Ha kevesebb az orvos, akkor hosszabb a várakozás, nagyobb a terhelés a rendszerben maradók vállán, több a helyettesítés, és az orvos-beteg találkozásból is egyre könnyebben tűnik el a nyugalom.
A senior korosztály ezt különösen erősen érzi. Ebben az élethelyzetben gyakoribb a rendszeres kontroll, több a krónikus betegség, több a gyógyszer, és nagyobb szükség van arra, hogy legyen egy ismerős orvos, aki nem az első percben találkozik a pácienssel. Az egészségügyben a bizalom nem extra kényelmi szolgáltatás, hanem fél kezelés.
A háziorvosi rendszer már régóta recseg
Miközben most mindenki a külföldre távozó orvosokról beszél, a betegek egy része már jó ideje a saját településén is látja a gondot. Tartósan betöltetlen körzetek, ideiglenes helyettesítés, nehezen pótolható praxisok – ezek már nem ritka kivételek, hanem sok helyen mindennapi tapasztalatok.
Az sem véletlen, hogy a NEAK és az alapellátásért felelős szervek évek óta külön pályázatokkal próbálják támogatni a tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek betöltését. Az ilyen programok önmagukban is azt mutatják, hogy a probléma nem új, legfeljebb most egy újabb adatsor miatt megint hangosabb lett.
Nem biztos, hogy azonnal külföldre ment az orvosod, de a rendszer ettől még fogy
Van egy gyakori félreértés a témában. Amikor arról olvasunk, hogy hány orvos kér hatósági bizonyítványt külföldi munkához, abból még nem következik automatikusan, hogy mindannyian végleg el is mentek. Van, aki csak lehetőséget készít elő, van, aki később dönt, és van, aki részben marad, részben megy.
De ez a különbség a beteg szempontjából csak félig megnyugtató. Ha évente több száz orvos készíti elő a külföldi munkavállalás lehetőségét, az már önmagában is azt jelzi, hogy erős a kifelé húzó erő. És ha ehhez hozzávesszük az idősödő orvostársadalmat, a betöltetlen praxisokat és a növekvő ellátási terheket, akkor a kép még nyugtalanítóbb lesz.
Miért különösen rossz hír ez az idősebb betegeknek?
Azért, mert az idősebb korosztály nem alkalmi fogyasztója az egészségügynek. Nem arról van szó, hogy évente egyszer kell egy recept vagy egy beutaló. Sokaknál rendszeres ellenőrzés, gyógyszerbeállítás, több szakterület összehangolása, folyamatos figyelem kellene.
Ha nincs elég orvos, az nemcsak hosszabb várólistát jelent. Azt is jelentheti, hogy nehezebb személyes kapcsolatot kialakítani, több a váltás, több a kapkodás, több a félreértés. És ilyenkor a beteg sokszor nem azt mondja ki, hogy orvoshiány van, hanem csak annyit: már megint nem jutottam el időben, már megint nem tudtam kit megkérdezni, már megint mást mondott az egyik, mint a másik.
A pénz fontos, de nem magyaráz meg mindent
A témában megszólaló szakmai szereplők szerint az elmúlt évek béremelései ellenére sem múlt el az elégedetlenség. Ennek egyik oka, hogy az orvosok tényleges terhelése, az ügyeletek, a túlórák és a napi munkaszervezés sokszor egészen más képet mutat, mint amit egy-egy kommunikált átlagkereset sugall.
A másik ok pedig az, hogy a munkával való elégedettséget nem csak a fizetés határozza meg. Számít az is, mennyire kiszámítható a rendszer, mennyire lehet szakmai önállósággal dolgozni, mennyi adminisztráció viszi el az energiát, és mennyire érzi azt az ember, hogy nemcsak terhelik, hanem megbecsülik is.
Van még visszaút, de nem pusztán plakátokkal
A legfontosabb talán az, hogy a friss anyagok szerint sok külföldön dolgozó magyar orvos nem zárja ki teljesen a hazatérést. Ez önmagában jó hír. Csakhogy a visszatérés feltételei elég egyértelműek: jobb munkakörülmények, kiszámíthatóbb működés, szakmai autonómia, rendezettebb rendszer.
Vagyis a helyzet nem reménytelen, csak nem is oldható meg hangzatos mondatokkal. Aki kint már megtapasztalt egy nyugodtabb, tervezhetőbb szakmai közeget, azt nem biztos, hogy egyetlen bérígérettel vagy kampányszlogennel haza lehet csábítani.
Mit jelent ez neked, ha betegként olvasod ezt?
Elsősorban azt, hogy amit sokan a saját bőrükön éreznek, az nem képzelgés. Nem azért tűnik nehezebbnek az eligazodás az egészségügyben, mert te vagy türelmetlenebb, mint régen. A rendszer valóban feszítettebb lett.
Másodsorban azt, hogy egyre fontosabb minden olyan kapaszkodó, ami segít eligazodni: a saját háziorvossal kialakított jó kapcsolat, a kontrollok tudatos szervezése, a gyógyszerek és leletek rendezett nyilvántartása, és az, hogy baj esetén ne az utolsó pillanatban kezdjünk el időpontot vadászni.
Ez persze nem oldja meg az országos problémát. De abban segíthet, hogy a mindennapi bizonytalanság valamivel kezelhetőbb legyen.
A kérdés már nem az, van-e baj, hanem az, hogy ki mondja ki előbb
A mostani hír azért ütött akkorát, mert sokan hirtelen ráismertek arra, amit már régóta éreznek. A nehezebb időpontkérésre. A kapkodóbb vizitekre. A helyettesítésekre. Arra a furcsa élményre, amikor az ember úgy lép be az ellátásba, mintha mindenki túl lenne terhelve még azelőtt, hogy egy szót szólt volna.
Az orvoselvándorlásról lehet vitatkozni számokkal, értelmezésekkel és politikai mondatokkal. De egy dolog biztos: ha egy országban egyre nehezebb megtartani az orvosokat, annak előbb-utóbb a betegek fizetik meg az árát. Néha pénzben. Néha időben. Néha abban, hogy később jutnak el oda, ahova korábban még időben eljutottak volna. És ezt már nem lehet egy legyintéssel elintézni.
Források:
Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének felméréséről szóló beszámolók
OKFŐ / ENK tájékoztatók a külföldi munkavállaláshoz kapcsolódó hatósági bizonyítványokról
NEAK és alapellátási pályázati tájékoztatók a tartósan betöltetlen körzetekről
