Október elején már nincs sok értelme alkudozni az ősszel. Reggel hűvös a kilincs, a fű harmatos, a dió koppan a földön, a szőlőhegyen pedig egyre több az üres tőke. A délutáni nap még meg tudja tréfálni az embert, de estére hamar előkerül a kardigán, és a kertben is feltűnően gyorsan elfogy a világosság.

A régi falusi világban október nem elsősorban a színes falevelek hónapja volt. Sokkal inkább a szüret, az őszi vetés, a betakarítás és a télre készülődés ideje. A pincében must dolgozott, a kamrában gyarapodtak a készletek, a földeken pedig már a következő esztendő kenyerének alapját vetették el.

Nem csoda, hogy a népi naptár október első felére is több kapaszkodót adott. Ferenc napja körül a gazda a vetést figyelte, a szőlősgazda az eget és a fürtöket, Teréz napja pedig több vidéken már a szüret egyik régi határnapjának számított. Az év ilyenkor különösen furcsa módon kettéágazik: egyszerre kell befejezni az ideit, és elkezdeni a következőt.

Október régi neve: Mindszent hava

A régi kalendáriumok októbert Mindszent havának is nevezték. A név már előretekint a november eleji Mindenszentek ünnepére, miközben maga a hónap még javában az őszi munkáké. A földeken folyt a vetés, a kertekből bekerült, ami még menthető és tárolható volt, az állatok ellátását pedig egyre inkább a közelgő hideghez kellett igazítani. A falusi ház körül lassan minden tárgynak és terménynek meg kellett találnia a téli helyét. Ami nyáron még ráért, októberben már kevésbé.

A krumpli nem kérdezte, hogy fáradt-e az ember. A diót össze kellett szedni. Az alma sem tartotta magát a fán karácsonyig pusztán udvariasságból. És ha a szőlő megérett, akkor bizony eljött az idő, akár volt kedve a rokonságnak szüretelni, akár nem.

Október 4. – Ferenc napja: kezdődik a vetőhét

Október 4. Assisi Szent Ferenc ünnepe. A keresztény hagyomány egyik legismertebb szentje a szegénység, az egyszerűség és a teremtett világ iránti szeretet jelképe lett, a magyar paraszti naptárban azonban a napjához egészen gyakorlati gazdasági jelentés is társult. Ferenc hetét több vidéken jó vetőidőnek tartották.

Göcsejben például kifejezetten a vetésre legalkalmasabb időszakok egyikeként emlékeztek rá. A népi hiedelem szerint a megfelelő időben elvetett gabonát kevésbé fenyegeti az üszög és más baj. Hogy valóban Ferenc napja védte-e meg a búzát a betegségtől, azt ma már aligha állítanánk. A háttérben azonban ott van sok nemzedék tapasztalata: október eleje több vidéken valóban fontos időszaka volt az őszi gabona vetésének. A naptár így egyszerre lett vallási emlékeztető és gazdasági jegyzetfüzet.

A vetésből régen sem csináltak félvállról elvégzendő munkát

A gabona elvetése a következő esztendő kenyeréről szólt, ezért különös tisztelet övezte. A vető gazda egyes vidékeken tiszta ruhában indult munkába, szótlanul ment ki a földre, vetés közben pedig nem illett káromkodnia. A néphagyomány különféle mágikus cselekedeteket is megőrzött: szentelt barkát, kenyérdarabot vagy más, szerencsét és termékenységet jelképező tárgyat kapcsoltak a vetéshez. Mai szemmel ezek egy része babonának tűnik, és természetesen nem a kenyérdarabtól lesz jó a gabona.

A mögöttes gondolat azonban érthető: az ember tisztelettel kezdte el azt a munkát, amelyből hónapok múlva a család kenyere született. Talán ma is másképp néznénk egy veknire, ha minden alkalommal eszünkbe jutna, hogy egykor az első szem elvetésétől a kenyér megszegéséig szinte egy teljes év munkája vezetett.

Közben a szőlőhegyen nincs idő filozofálni

Október első fele sok szőlővidéken már a szüretről szólt. Persze Magyarországon soha nem volt egyetlen közös szüreti kezdőnap. Az éghajlat, a termőhely, a fajta és a helyi szabályok mind befolyásolták, mikor lehetett nekikezdeni. Az Alföld bizonyos részein már Szent Mihály körül megkezdődött a munka, a Dunántúl számos vidékén későbbi időpontot vártak, Tokaj-Hegyalján pedig hagyományosan egészen későre is tolódhatott a szüret.

A régi időkben ráadásul előfordult, hogy nem a gazda döntötte el szabadon a kezdést. A szőlőhegy rendje érdekében közösen meghatározott időpontot tartottak, és amíg azt ki nem hirdették, nem illett – vagy nem is volt szabad – hozzáfogni. Ennek volt értelme. Egy hegyközségben együtt kellett megszervezni az őrzést, az utakat, a munkát, sőt sok helyen még a szüret idején alkalmazott szabályokat is. A szőlő ugyanis érték volt. És ezt a seregélyek is pontosan tudták.

A szüret régen társasmunka volt

A kisebb gazdaságokban a szüret hagyományosan közös munka volt. Összegyűlt a család, jöttek rokonok, szomszédok és segítők, telt a puttony, került a szőlő a kádba, majd a présbe. A házigazda étellel és itallal kínálta a munkásokat, és a szüret vége sok helyen mulatságba fordult. De azért ne romantizáljuk túl.

A szőlő nehéz. A puttony még nehezebb. Lehajolni egész nap fárasztó, októberben pedig könnyen előfordulhat, hogy reggel hideg van, délben meleg, délután pedig esni kezd. A szüret mégis olyan munka volt, amelyhez könnyen kapcsolódott jókedv, ének és közösségi élmény. A végzéshez sok helyen külön szokások társultak: készülhetett szüreti koszorú, megköszöntötték a gazdát, táncoltak, és természetesen megkóstolták az új mustot. Az utóbbit olykor olyan lelkesedéssel, amelynek következményeiről a népi kalendáriumok rendszerint szemérmesen hallgatnak.

Must a hordóban – de bor még nincs

A frissen kipréselt szőlő leve, a must az ősz egyik legjellegzetesebb íze. A pincében azonban ilyenkor kezdődik csak az igazi átalakulás. Az erjedés során a must cukortartalmának egy részéből alkohol és szén-dioxid keletkezik. A régi pincékben ezt tapasztalatból pontosan ismerték, még akkor is, ha a folyamat mikrobiológiai hátteréről nem tudtak annyit, mint ma. A mustból lett murci, majd újbor. A szüret idején ezért a pince egyszerre volt munkahely, tároló és különös, élő tér. Bugyborékoltak a hordók, változott az illat, a gazda pedig figyelte, hogyan alakul az egész éves munka eredménye.

Egy fontos régi-új józanság azonban idekívánkozik: az erjedő mustból felszabaduló szén-dioxid zárt pincében életveszélyes lehet. A pincék szellőztetése ezért ma is komoly biztonsági kérdés, nem pedig afféle túlzott óvatosság. Ebben az esetben jobb, ha a modern tudomány hangosabban beszél, mint a romantikus pincehangulat.

Október 9. – Dénes napja: már a télre is próbáltak következtetni

Október 9. Szent Dénes napja. A naphoz egyes vidéki kalendáriumok időjárási megfigyeléseket is kapcsoltak. Figyelték például a szelet, és annak irányából próbáltak következtetni arra, enyhe vagy kemény tél várható-e. Ezek a Dénes-napi jóslatok azonban nem tartoztak mindenütt ugyanahhoz az egységes hagyományhoz, ezért érdemes inkább helyi és táji megfigyelésként kezelni őket.

A mögöttük húzódó gondolkodás azonban ugyanaz volt, mint más jeles napoknál: októberben már mindenki tudni szerette volna, milyen lesz a tél. Érthető. Ma megnyitjuk az időjárás-előrejelzést. Régen kinéztek az udvarra. Az eredmény időnként mindkét módszernél okozhatott meglepetést.

Októberben a kert már nem csak terem – ürül is

Az októberi kert különös hely. Még van mit szedni, de egyre több az üres ágyás. A paradicsom és paprika sorsa már erősen időjárásfüggő, a sütőtök viszont ilyenkor kerül igazán előtérbe. Szedhető az alma, körte, dió, bizonyos vidékeken még szőlő, a késői zöldségek pedig tovább várják a betakarítást. A régi háztartás számára most kezdődött a nagy számvetés. Miből lett elég? Melyik alma tárolható? Mi kerüljön vermelbe, pincébe, padlásra? Mennyi takarmány áll rendelkezésre? Lesz-e elegendő tüzelő? A télre készülés nem egy hétvégi program volt, hanem hónapokon át tartó folyamat. Aki októberben ügyesen rakta el a termést, januárban szó szerint annak ette meg az eredményét.

A dió kopogása is az ősz naptára

Október elején még sok kertben javában tart a diószedés. A dió a régi háztartás értékes téli élelmiszere volt. Jól szárítva sokáig tárolható, kalóriadús, süteményekhez használható, és nem kellett hozzá sem hűtőszekrény, sem mélyhűtő. A lehullott termést rendszeresen össze kellett szedni, a zöld buroktól megtisztítani, majd száraz, jól szellőző helyen kiszárítani. Ez ma is jó gyakorlat. A különbség legfeljebb annyi, hogy régen a diótéli készletként számolták, ma pedig sokan már szedés közben fejben kiszámolják, hány bejgli fér ki belőle. Október elején egyelőre még optimistán.

Október 15. – Teréz napja: valahol ekkor kezdődött igazán a szüret

Október első felét Teréz napja, október 15. zárja, és a magyar szüreti hagyományok szempontjából ez különösen érdekes dátum. A Dunántúl nagy részén és Erdély bizonyos vidékein régebben Teréz napját tartották a szüret hagyományos kezdőnapjának. Másutt ekkorra természetesen már javában dolgoztak, megint más vidékeken pedig később indult a szedés. Ezért nem lehet azt mondani, hogy „régen Magyarországon október 15-én kezdődött a szüret”.

A pontosabb mondat így hangzik: Teréz napja több jelentős magyar szőlővidéken hagyományos szüretkezdő nap volt. És ez a különbség fontos. A népi kultúra nem országosan egységes forgatókönyv szerint működött. Amit egy dunántúli szőlősgazda természetesnek tartott, azt egy tokaji gazda akár túl korainak is gondolhatta.

Teréz napján az asszonyok is pihenhettek – legalább néhol

Teréz napjához nemcsak szüreti szokás kapcsolódott. A Bánát és a Bácska egyes közösségeiben asszonyi dologtiltó napként is számon tartották. Ilyenkor bizonyos házimunkákat, például a mosást vagy a kenyérsütést kerülték. Ezt sem érdemes általános magyar hagyományként bemutatni. Inkább annak jó példája, milyen sokféle helyi szokás fért meg ugyanazon naptári nap alatt. A mai embernek azért van benne valami különösen rokonszenves. Egy októberi nap, amikor hivatalosan sem ajánlott mosni és kenyeret sütni? Nehéz volna teljesen elutasítani ezt a hagyományt.

Mini népnaptár október 1–15. között

Október 1–3.
Mindszent hava megérkezik. Betakarítás, gyümölcsszedés, diószüret és télire való elrakás zajlik, miközben folytatódik az őszi vetés.

Október 4. – Ferenc napja
Assisi Szent Ferenc ünnepe. Ferenc hetét több vidéken kedvező vetőidőnek tartották, Göcsejben különösen fontos vetőhétként ismerték.

Október 5–8.
A vetés és a szüret időszaka egyszerre. A szőlővidékeken már sok helyen zajlik a munka, a kertekben pedig alma, körte, dió és késői zöldség kerülhet a kosárba.

Október 9. – Dénes napja
Egyes táji hagyományokban időjósló nap. A szélből és az időjárásból a következő télre próbáltak következtetni.

Október 10–14.
Az ősz egyre határozottabb. Hűvösebb reggelek, korai alkony, folytatódó betakarítás és szüreti munkák jellemzik az időszakot.

Október 15. – Teréz napja
A Dunántúl jelentős részén és Erdély egyes vidékein hagyományos szüretkezdő nap volt. Bánátban és Bácskában bizonyos közösségek asszonyi dologtiltó napként is ismerték.

Senior túlélőlista október első felére

Ne hagyd, hogy a napsütés becsapjon. Októberben kellemesen meleg lehet délben, miközben reggel és este már egészen más évszakot érzünk. A réteges öltözködés most már nem divattanács, hanem gyakorlati bölcsesség.

A lehullott gyümölcsöt érdemes rendszeresen felszedni. Az alma, körte és dió között könnyen megindulhat a romlás, a földön maradó termés pedig kártevőknek és betegségeknek is kedvezhet.

A diót ne tedd rögtön zsákba. Előbb megfelelően meg kell száradnia. A nedvesen összezárt dió könnyen penészedik, és akkor a karácsonyi bejgli már csak szép terv marad.

A szüreti musttal óvatosan. Frissen nagyon finom, de nagyobb mennyiségben az emésztőrendszer meglepően határozott véleményt tud alkotni róla.

A pincében pedig a mustgáz nem tréfa. Erjedés idején gondoskodni kell a megfelelő szellőzésről, zárt pincébe pedig nem szabad gondolkodás nélkül lemenni.

És ne akarj mindent egyetlen napon elvégezni. A régi parasztgazdaságban az őszi munka kényszer volt. Ma a kertnek nem kell bizonyítanunk, hogy még mindig húszévesek vagyunk.

Október első felének bölcsessége: egyik kosárból a másikba kerül az év

Október első fele talán azért olyan különleges, mert ilyenkor látszik legjobban, hogy a paraszti évnek nincs igazi üresjárata. A szőlőt még leszedik, de a búza már a földben várja a következő tavaszt. A dió az idei nyár termése, miközben a vetés már a jövő év kenyerét készíti elő. A pincében az idei must dolgozik, az asztalra pedig sok helyen még a tavalyi bor kerül.

Minden egyszerre múlt, jelen és jövő. A régi ember ezt talán nem fogalmazta meg ilyen ünnepélyesen. Valószínűleg inkább felvette a csizmáját, fogta a kosarat, és ment, mert akadt munka bőven. De közben pontosan tudta, hogy az évnek rendje van. Ferenc idején vetni kell. A szőlőt akkor kell leszedni, amikor megérett. A diót össze kell gyűjteni, mielőtt elviszi az eső. Teréz táján pedig már senki sem áltathatja magát azzal, hogy még sok van hátra a nyárból.

Október első fele nem kérdezi, szeretjük-e az őszt. Egyszerűen megtölti a kosarat, lehűti a reggeleket, megrövidíti az estéket – és csendesen emlékeztet rá, hogy amit időben elteszünk, abból később is jut az asztalra.