Gondoskodás az unokáról.
Az utóbbi időben fel-fel reppen a hír, hogy hamarosan a nagyszülők is igényelhetnek majd egyfajta gyerekgondozási díjat. A tervek szerint az ún. nagyszülői gyed 2020. január 1-étől jár majd, az unokák után. Több unoka után több nagyszülői gyed lesz igényelhető.
Jövőre a dolgozó szülők átadhatják gyedjogosultságukat valamelyik nagyszülőnek.
Feltétel lesz azonban, hogy a nagyszülő már nem dolgozhat. A munkaerőpiaci szempontból aktív nagyszülők több unoka után több gyedet kaphatnak, de egy időben csak az egyikük, tehát vagy a nagymama, vagy a nagypapa.
A gyedjogosultság akkor adható át valamelyik nagyszülőnek, ha mindkét szülő – illetve egyedülálló esetén a szülő – dolgozik. A gyed összegét ebben az esetben a nagyszülő fizetése alapján határozzák meg.
A gyedet kapó nagyszülő nem adhatja a gyermeket bölcsődébe, és legfeljebb az otthonában folytathat kereső tevékenységet. A cél ugyanis az, hogy gondoskodjon a gyerekről vagy a gyerekekről akár a saját, akár a szülők háztartásában.