Az egész életét annak szentelte, hogy tegyen valami jót.
Ha valaki először látta, azt hihette, hogy egy hétköznapi hajléktalan. Dobri Dimitrov Dobrev azok közül volt való, akiket az emberek szívesen bélyegeznek alkoholistának, gyengének, vagy olyannak, aki valamit nagyon elszúrt.
Valójában ő döntött arról, hogy így éli az élét.
A külsejével nem sokat foglalkozott, de sosem volt koszos vagy büdös. Lakását, bútorait elajándékozta és a saját maga készítette kunyhójából, a saját maga készítette ruhákban minden nap útra kelt kéregetni Szófiába. Az idős úr napi 20 kilométert tett meg sokáig gyalog, majd később busszal, hogy pénzt gyűjtsön.
Nem saját magáért tette mindezt, a saját betevő falatra ott volt a nyugdíja, hanem minden adományt árvaháznak és templomoknak adott.
“Nekik mindig is nagyobb szükségük volt rá, mint nekem” – mondta.
A hallását szinte teljesen elvesztette a második világháborúban, de még 100 évesen is a bolgár utcákat járta az idős aszkéta. Önzetlenségére az egész világ felfigyelt, Baylovo (a szülővárosa) Szentjének nevezték.
Tavaly, 103 éves korában hunyt el, de itt hagyott nekünk valami nagyon fontosat: a hitet az emberi jóságban. Hogy volt valaki, aki inkább adni akart, mint kapni. Aki megmutatta, hogy a hatalmas házaknál és a pénznél is van fontosabb dolog! A jó szándék egy pótolhatatlan kincs!
