Van egy mozdulat, amit mindenki ismer, aki valaha is karácsonyfát állított: az a bizonyos, kissé görnyedt, oldalra döntött, csípőn támaszkodós „tartsd még egy kicsit, de ne úgy!” póz. Ez az a pillanat, amikor a családtagok heves kézjelekkel magyarázzák, hogy a fa egy milliméterrel jobbra vagy balra billen, miközben a tartásban izzadó hős – többnyire a család legedzettebb vállalkozója – már kezdi érezni, hogy a dereka nem a barátja. És ez még csak az első fázis.
A karácsonyfa állítás ugyanis nem pusztán ünnepi hangulatkeltés: biológiai, fizikai és ortopédiai művelet is egyben. Hatvan felett pedig mindezt jóval megfontoltabban kell kivitelezni, mert a derék és a váll már nem viseli úgy a hirtelen terhelést, mint régen – bárhogy is szeretnénk ezt elfelejteni.
A jó hír? A karácsonyfa-állítás lehet kényelmesebb, biztonságosabb és derékbarátabb is. A rossz? Fel kell adni azt az ősi hagyományt, hogy a fát a nappali közepén, féloldalas tartásban, egyetlen röpke szusszanásra megtámasztott székkel próbáljuk beállítani.
A deréktáji fájdalom karácsonyi klasszikus – de nem kötelező
A gerinc természetes íveit a téli hűvös amúgy is érzékenyebbé teszi. A hidegben az izmok merevebbek, a szalagok rugalmatlanabbak, a vérkeringés lassabb. Amikor pedig hirtelen valami nehezet emelünk – például egy vízzel töltött, cserepes fenyőt –, a derék azonnal jelzi: „ez így nem lesz jó”.
Az sem segít, hogy a fa gyakran nincs kézre álló magasságban. Az emelés előtti görnyedés és csavarodás olyan kombinációt hoz létre, amit az ortopéd orvosok könyvből tanítanak – általában példaként arra, hogyan ne csináljunk semmit.
A tökéletes karácsonyfa póz – amiről senki sem beszél
Ha megkérdeznénk egy gyógytornászt, hogyan kellene fát állítani, valószínűleg mosolyogna egyet, majd így kezdené: „úgy, mint egy dobozt helyes emelésnél”.
Vagyis:
- a fa közel legyen a testhez,
- a térdek legyenek behajlítva,
- a hát legyen egyenes,
- a csavaró mozdulatokat pedig célszerű teljes testtel végezni, nem derékból.
Ez persze a valóságban úgy néz ki, hogy a család három tagja kommentálja a mozdulatsort, miközben az ember próbálja tartani azokat a szabályokat, amelyek csak papíron tűnnek egyszerűnek. Mégis érdemes figyelni rájuk, mert a hát meg fogja hálálni.
Miért nehéz 60 felett a faállítás?
A kor előrehaladtával a porckorongok víztartalma csökken, így kevésbé rugalmasak. A csigolyák közti távolság mérséklődik, az izmok lassabban regenerálódnak, a hirtelen terhelést pedig kevésbé tolerálja a test. Ezért van az, hogy a fiatalabb korban rutinmozdulatnak számító emelések idősebb korban másnap reggel kellemetlen meglepetéseket okoznak.
A váll és a nyak sem marad ki a jóból: a díszek felhelyezésekor sokan fej fölé nyúlva, kitartott pózban dolgoznak, ami könnyen túlterheli a vállízületet és a nyaki izmokat.
Praktika, ami több száz fájdalmas ünnepet spórol meg
A modern ortopédia egyetért abban, hogy megelőzni mindig könnyebb, mint kezelni. A karácsonyfa esetében ez azt jelenti, hogy érdemes:
- két emberrel mozgatni,
- időt hagyni az emelésre,
- kerülni a hirtelen mozdulatokat,
- a díszítést létrával és nem lábujjhegyen végezni.
De van egy kevésbé ismert, mégis hatásos trükk: a melegítés. Nem a lakásé, hanem az izomzaté. Egy rövid séta, egy kis óvatos váll- és derékkörzés, vagy egy melegítőpárna használata csodát tesz.
A karácsonyfa nem verseny – a testünk hálás lesz, ha nem kapkodunk
A legtöbben ott hibáznak, hogy az ünnep közeledtével sietnének „letudni” a faállítást. Pedig ez az egyik legszebb, legmeghittebb pillanat – és egyben az egyik legkockázatosabb is a hátunk számára.
Ha időt szánunk rá, ha megengedjük magunknak, hogy közben megpihenjünk, ha okosan osztjuk be a mozdulatokat, akkor a fa alá valóban nemcsak ajándék, hanem nyugalom is kerülhet. A derék pedig hálás lesz érte, hogy idén nem ő fogja felidézni a karácsony utáni első orvosi látogatást.
