Bors néni örök.

Dajka Margit, a 20. század egyik legnagyobb színésznője, legendás tragikomikája 1986. május 25-én hunyt el. Emléke ennyi évtized távlatából is élő, halálának 38. évfordulójára pedig egy szobrot terveznek átadni a terézvárosiak.

A szobor Terézváros első női szobra lenne, erre írtak most ki kétfordulós, nyílt művészeti pályázatot. Dajka a Lovag utcában töltötte életének jelentős részét, a VI. kerület önkormányzata pedig a hosszúlépés.járunk? városi séta szervező cég kezdeményezésére kíván a művésznőnek egy köztéri alkotással emléket állítani.

Az emlékmű felállítása kapcsolódik a kerület közterületeinek megújításához is, azt ugyanis a Terézváros 2030 programban megújuló Bajcsy-Zsilinszky közben tervezik elhelyezni, ami a felújítást követően sétálóutcává alakul.

A ’Mindenki Bors nénijének’ emléket állító szoborra jelenleg bruttó 25 millió forintot szánnak, a győztes tervet pedig a második fordulóban a Bérczi Linda kulturális menedzser, Demeter Nóra Ybl-díjas építész, Koniorczyk Borbála Pro Cultura Urbis-díjas urbanista, a Hosszúlépés egyik alapítója, Mélyi József kurátor, művészettörténész és műkritikus, valamint Novák János csellista, zeneszerző, rendező, a Kolibri Színház igazgatója alkotta szakmai bizottság bírálja majd el.

Augusztus első napjaiban megjelent a részletes pályázati kiírás az emlékműre, így mostantól az önkormányzat várja az alkotók jelentkezését.

A pályaművek beadási határideje: 2023. október 16. (Az ezen a napon a tárhelyre feltöltött, illetve postára adott pályázatok még érvényesek.)

További információ: terezvaros.hu

Kiemelt kép: fortepan.hu/képszám: 190828, adományozó: Szalay Zoltán