Optimista szemlélet.

Mindnyájan azt kívánjuk, hogy bárcsak néhány emlék egész életünkben elkísérne minket, de ez sajnos nem így van. Bár a szerencsésebbek még az utolsó percekben is fel tudnak idézni szívet melengető pillanatokat, az emberek egy jelentős része a szellemi hanyatlás következtében szinte teljesen elveszíti az emlékeit idős korára.

Egy nemrégiben a Psychological Science tudományos lapban megjelent tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a lelkes, vidám emberek — azaz akik pozitív, optimista személyiségek — sokkal kisebb valószínűséggel küzdenek a kor előrehaladtával memóriahanyatlással.

Vagyis a mentális jólétünk kihat a testi egészségünkre is, ahogy ez már korábban is számtalanszor bebizonyosodott.

Kutatók egy csoportja olyan adatokat elemzett, amelyek 991 középkorú és idősebb amerikai felnőttől származtak. A tanulmány 3 időszakot ölelt át: 1995-1996, 2004-2006 és 2013-2014 között folytak a felmérések.

Minden értékelésnél olyan pozitív érzelmekről számoltak be a résztvevők, amelyeket az előző 30 napban éltek meg. Az utolsó két értékelésnél a résztvevők memóriatesztet is kitöltöttek. Ezekben a tesztek során elhangzott szavakra kellett visszaemlékezniük közvetlenül az elmondás után, majd 15 perccel később.

A tudósok a pozitív hozzáállás és a memóriaromlás közötti összefüggéseket vizsgálták, figyelembe véve az életkort, a nemet, az iskolázottságot, a depressziót, a negatív kihatást és az extraverziót.

Az eredmények talán nem meglepőek: azoknál, akik derűsek, bizakodóak maradtak, a szellemi hanyatlás sokkal kevésbé drasztikus, meredeken zuhanó, ha egyáltalán bekövetkezik.