Bedobozolt történelem.

A világ legrégebb óta működő könyvtára a Szent Katalin-kolostorban található, a legendás Sínai-hegy lábánál. Ez a könyvtár nem csak a kora miatt kiemelkedő, de azért is, mert a második legnagyobb ősi kézirat- és kódex gyűjteménnyel rendelkezik a Vatikán mögött.

Maga a kolostor is a világ legrégebbi, folyamatosan az eredeti feladatkörében működő keresztény kolostora, az UNESCO Világörökség része. A görög ortodox kolostort 550 körül alapították. Korábban egy kápolna állt itt azon a helyen, ahol a hagyomány szerint Mózes az égő csipkebokrot látta.

A könyvtár jó néhány különleges jelentőségű szöveggel büszkélkedhet, például a legrégebbi ismert teljes Bibliával, amely 345 körülről származik.

Már 383-384-ből vannak olyan feljegyzések, amelyek dokumentálták az itt fellelhető kéziratokat. A szerzetesek voltak azok, akik sok időt töltöttek a szövegek másolásával, gondozásával. 725-ben a sínai érsek volt az, aki aggódva a kéziratokért azt kérte, hogy gyűjtsék össze és vegyék katalógusba is őket.

A modernnek mondható könyvtár 1734-ben kezdte meg működését, amikor az összes kolostorban található kéziratot egy helyiségbe gyűjtötték, ahol aztán két évszázadon át maradtak. 1951-ben két évtizedes felújítást követően kerültek a könyvek a jelenlegi helyükre. A könyvtárban 3306 kéziratot, 12 ezer könyvet, 10 ezer értékes nyomtatott könyvet őriznek.

2001 és 2006 között szakemberek mérték fel és dokumentálták az egyes kéziratok jelentőségét, állapotát.

Az utolsó renoválás 2009-17 között zajlott, abból a célból, hogy a kolostor felszereltségét javítsák. A megőrzés érdekében a legértékesebb kéziratokat bedobozolták, így most a gyűjtemény 2/3-a, mintegy 2000 dokumentum a bizánci kötés, a kora vagy egyéb tényező miatt egy rozsdamentes acéldobozban lapul. Ezek a dobozok a sivatagi körülmények között is tartósak maradnak és megőrzik a rájuk bízott értéket. Belsejüket poliészter habbal és savmentes marólappal bélelték, amely tűz esetén rövidtávú szigetelést biztosít.

Az műemlékvédelmi és digitális dokumentációs szakértők olyan számítógépes programot fejlesztettek ki, amelynek segítségével még hatékonyabb a tárolás. Most a kötetek a méretük szerint kerültek elrendezésre és így sokkal optimálisabb a helykihasználás is.