Növényi motívumok.
Az úrihímzés magas művészi és technikai színvonalú, sajátosan magyar hímzéseknek a gyűjtőneve, melyek a 16. század második felétől a 18. század közepéig készültek Magyarországon, különösen Erdélyben és a Felvidéken.
Az elsősorban a felsőbb osztályok körében divatos, reneszánsz és török elemeket felhasználó hímzőművészet virágkorát élhette, hiszen a hímzett ruhadarabok (mente, dolmány, ruha) mellett a használati tárgyak (erszény, nyereg) és a berendezési tárgyak (párna, abrosz) is hímzést kaptak. Az egyházi ruhákban, textíliákon is gazdag hímzés jelent meg, ahogyan azt például Pázmány Péter fennmaradt miseruháján megcsodálhatjuk.
A motívumok főként növényiek voltak ami egyfajta ötvözése az itáliai reneszánsz virágos motívumainak és a hódoltságkori oszmán-török művészet színvilágának, dekorativitásának.
Kedvelt volt a gránátalma, amely több formában is megjelent, a tulipán, a rózsa (vagy stilizált formája, a rozetta), a szegfű, a liliom. Ezeket vagy “virágtő” motívummá állították össze vagy pedig hullámzó indába rendezték.
Nagy becsben tartott mintalapok alapján készült a díszítés, ezekből csak nagyon kevés maradt fenn, így egy 8 lapos sorozat Rhédey Júlia tulajdonából, amely virágokat, indákat ábrázol. Az úrihímzéses darabok egy részét hivatásos hímvarró mesterek készítették, például a lótakarókat, nyergeket. A másik részt, többek közt a keszkenőket, terítőket legtöbbször nemesi udvarházakban nevelkedő leányok hímezték, hímzőasszonyok vezetésével.
Forrás: MTI, kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI
