A világhálón se!

A közösségi média értelme lehetne, hogy a távolságokat áthidalva összehozzon minket, de egyre jobban úgy tűnik, a valóságban inkább eltaszít. Lassan nincs olyan téma, ahol a kommentek között ne alakulna ki valamilyen írásos háború. A viták építőek lehetnének, ahol észérvekkel diskurálunk a világ dolgairól, de sokaknak mintha csak a másik földbe döngölése lenne a célja. Az értelmes csevegést felváltja az indulatos sértegetés, ami legtöbbször durva személyeskedésbe torkollik, elvesztve az eredeti a célját és témáját.

A internet adta (sokszor névtelen és arctalan) megnyilatkozási lehetőség teret adott az agresszió elszabadulásának; az indulat szelleme kiszabadult a palackból és féktelenül tombol. Honnan ez a sok frusztráció?

A járvány rengeteg félelmet és bizonytalanságot hozott magával, ami rárakódott a – mindenki életében kisebb-nagyobb mértékben már jelenlévő – zaklatottságra. Mindenkinek megvannak a maga problémái, egy pillanatig se gondoljuk, hogy van, akinek semmi gondja nincs. Lehet, hogy eltér a miénktől, de mivel sosem jártunk egymás cipőjében, így fölösleges ítélkeznünk bárki felett. Lehet, hogy mindenki azt gondolja, már szakértője lett mindennek. Mindenki (jobban) ért a járványkezeléshez, egy ország vagy egyenesen a világ irányításához, a gyerekneveléshez, a karbantartási munkákhoz, kertészkedéshez, a kapcsolatokhoz, és mindenhez is. Ez lehet, hogy így is van, de ha mégsem? Jogos billentyűzetet ragadni és ismeretleneket küldeni el melegebb éghajlatra pusztán azért, mert másképp gondolkodnak? Ha az ember a szívére teszi a kezét, könnyen beláthatja, hogy egymáson levezetni az indulatokat rendkívül lélekromboló, amin mindenki csak veszít.

Lehet, hogy aki ledorongol másokat, egy pillanatig örül a sikerének és elégedettséggel tölti el az effajta győzelem, mert talált egy elütési vagy helyesírási hibát, vagy a másik külsejében, elméletében talált fogást, de lényegében pillanatokkal később ugyanott marad a saját kis életében, a saját problémáival és a fortyogó dühével, ami nem lett kevesebb. Normális esetben, ha az utcán megjegyzi valaki mellettünk, hogy mennyire szereti az esőt, mi nem ordítjuk az arcába, hogy mégis, hogyan szeretheti ezt a pocsék időjárást és különben is, milyen nagy a feje, ugye? A világhálón se tegyük ezt!

Mi a megoldás?

Kezeljük a stresszt, mielőtt eluralkodna rajtunk!

Kissé nevetségesen hangzik, de működik, ha valaki párnába ordít. Hihetetlen mennyiségű feszültséget tud levezetni, ha becsületesen kikiabáljuk magunkat, és a kispárna valószínűleg könnyedén kiheveri.

Segíthet az alkotótevékenység is: a rajzolás, a festés, a hímzés, a horgolás, a barkácsolás, a főzés vagy bármi, amivel létrehozunk valami szépet és/vagy hasznosat.

Vitathatatlan a mozgás jótékony hatása is, kezdve az egyszerű sétától a szobai tornán át a komolyabb sporttevékenységekig.

A nagyobb erőkifejtés is könnyíthet a felgyülemlő feszültségen, mint a favágás, a kert felkapálása, a lakás átrendezése vagy más tevékenység, ami fizikailag elfáraszt.

A szociális kapcsolatok ápolása, a szeretteink támogatása is jobb kedvre deríthet,  főként, ha sikerül együtt nevetni. Persze egyedül is mosolyoghatunk, elég, ha valami aranyosat vagy vicceset látunk. Egy a küszöbön a pocakját átemelni próbáló kismacska vagy kölyökkutya szinte mindig felvidít.

Persze nincs általánosan bevált recept, de mindenki megtalálhatja az aktuális fizikai és lelki állapotának megfelelő stresszoldási lehetőséget, ha keresi, mert elsősorban magunkat kell rendbe tennünk! Egy önmagával békében és szeretetben élő ember nem érez késztetést, hogy másokat bármilyen formában bántson, ugye?