Megvan, hogy kik a boldogabbak!
Enyém a jobb fél, tied a bal: alighanem minden párosnál kialakul egy idő után, hogy az ágy melyik felén hajtja álomra a fejét. Bár a házastársak sok mindenen osztoznak, az alváshoz szükséges területét mindenki konokul védi.
A térfelekre osztott ágy nem csak a boldog frigy titka lehet, de alapvető, természetes emberi igény is.
Még akkor is, amikor a szerelem izgalmas fázisa tart, szeretünk bizonyos magánterületet tartani. Pedig sok mindenben mások akarunk lenni, mint a szüleink. És hiába láttuk a szigorúan meghúzott határvonalat a térfelek között, előbb-utóbb mi is hasonló szabályokat állítunk fel. Akármennyire is szeretnénk mozgásban tartani a dolgokat és átjárhatóvá tenni a határokat, egy idő után menthetetlenül beragadunk az ágy egyik felébe. Hiszen ott minden a kezünk ügyében van: a kislámpa, a zsepi, a pohár víz, és még a sötétben tapogatózva is azonnal megtaláljuk az ébresztőórát.
Azt viszont nem tudjuk megmondani, hogy miért azt a bizonyos oldalt választottuk. Nos, a kutatók szerint a válasz egy kicsit bonyolult. Pont annyira, mint amennyire az evolúció pszichológiája komplikált.
Talán meglepő lehet, de komoly tanulmányok is foglalkoznak a kérdéssel.
Egyik szerint az ősi félelem alapján választjuk az ágyban elfoglalt helyünket. A Müncheni Egyetem kutatói úgy találták, hogy az emberek azokon a helyeken szeretnek aludni, ahol rálátnak a háló bejárataira (ablakokra és ajtókra) egy bizonyos távolságból, miközben ők maguk mégis kissé rejtve maradnak a belépő elől. Vicces lehet, de még a 21. századi modern otthonunkban is előtör a zsákmánnyá válástól való félelem, ezért az emberek még mindig a lehető legtávolabb teszik a bejárattól a fekhelyeiket.
Eddig értjük, de mi a helyzet az ágyon belüli fekhelyválasztással?
Ott is igyekszünk a legtávolabbi helyre kerülni, hátha a betolakodó az ágytársunkat ragadja el először? Alighanem ott más szempontok is előkerülnek. Lehet, hogy élvezzük, ahogy a nap első sugarai ránk ömlenek. Más azt kedveli, ha sötétbe bújhat. Van, akinek fontos, hogy hány lépésre van a fürdő. A férfiak pedig állítólag az ajtóhoz közelebb alszanak, hogy megvédjék partnerüket egy esetleges éjszakai támadástól.
Egy 2011-es felmérés egyenesen azt állítja, hogy az ágy bal oldala a boldogabb térfél. Egy szállodalánc által szponzorált kutatás során 3000 felnőttet kérdeztek meg arról, hogy mennyire érzik magukat boldognak otthon és a munkában, és hogy az ágy melyik térfelén szunyókálnak. A boldogabb és elégedettebb résztvevők az ágy bal oldalát foglalták el.
A tudósok azt is kimutatták, hogy az általánosságban vidámabb emberek nem akartak térfelet cserélni a jobb oldalt preferálókkal.
Még a szerelemben is vannak határok. Azt azért fontos hangsúlyozni, hogy nem egyértelmű, hogy a bal oldalon alvók voltak-e a boldogabbak, vagy akik eleve elégedettebbek, azok választották-e nagyrészt a bal térfelet.