Kopogj, ha szomjazol!
Igazi építészeti különlegességre figyelhetünk fel Firenze utcáin bolyongva. Az olasz városban jó néhány fényűző palota falán apró, díszes nyílásokat láthatunk. Akkorák, mint egy macskaajtó, de a derék szintje alatt helyezkednek el. A nyílást fa vagy vasajtó fedi és számos ajtó kopogtatóval is rendelkezik.
Évszázadokon keresztül ezeken a lyukakon át zajlott a titkos borkereskedés. Azok, akik bort szerettek volna venni, megkopogtatták a fedelet, mire a pincemester vagy a portás kinyitotta az ajtócskát. A vásárló beadott némi aprópénzt, cserébe pedig egy flaska itókát kapott.
Számos firenzei nemes família hatalmas palotában élt a város közepén, de emellett szőlőültetvényük is volt a város falain kívül, vagy a vidéki területeken. Az élelmiszereket, ideértve a bort és az olajat is a firenzei lakhelyükön tárolták, főként a pincében. Ahelyett, hogy a termékeket a piacon értékesítették volna, ravaszul közvetlen a vevőknek adták el, így téve szert nagyobb haszonra.
Ezért készítettek ablakocskákat az utca felé, nagyjából a járókelők derékvonalában. A nyílás közvetlenül a pincére nézett, ahol a bort tárolták. A vevők maguk hozták a kancsót vagy üveget, betették a kis ablakba, ahol feltöltötték azt finom borral. A nyílásokat borablak, „buchette del vino” néven emlegették.
Nem csak bort, de később olajat, disznóhúst, lisztet, zöldséget is lehetett így szerezni. Néha a gazdag családok a szegényebbeknek csak úgy kiadtak ezt-azt, egyszerűen csak be kellett kopogtatniuk a kis ablakon.
Valószínűleg a 16. század elején kezdett elterjedni ez a gyakorlat, miután a Mediciek újra megerősödtek és a bortermelő szindikátus fokozatosan hanyatlott. Az eső olyan dokumentumok, amelyek erről a direkt értékesítésről szólnak, 1559-ből származnak, de ezekben nem említik a borablakok létezését.
Valamikor több száz ilyen ablakocska létezett Firenzében. Napjainkban valamivel több mint 150-et tartanak nyilván, de ezekbe bekopogva sajnos már nem kapunk bort. Számos nyílást már be is falaztak.
