Hátráltatja a gyógyulást.

Már önmagában elég stressz kórházban lenni, azonban sokszor a körülmények sem az igaziak a gyógyuláshoz. A kórházi zaj nagyon is létezik. Csengők, riasztók, masinák, folyamatos csipogás, pittyegés, generátorok, nyikorgó és csapódó ajtók, légzőkészülékek …. véget nem érő kavalkád.

Ehhez jönnek még a látogatók, az orvosok, az ápolók, egyéb kórházi dolgozók, karbantartók, és máris egy olyan környezetben találjuk magunkat, ami nagyon távol áll a csendestől, halktól.

Amerikában már létezik egy kezdeményezés, ami a nyugodt, csendes környezetért kampányol.

Arra hívják fel a figyelmet, hogy ez a rendkívül hangos kórházi atmoszféra mind a betegeknek, mind az ott dolgozóknak terhes. A páciensek is gyakran panaszkodnak arról, hogy a zaj elviselhetetlen, jóformán aludni sem tudnak, és idegesíti őket, egyre stresszesebbek, feszültebbek tőle.

A túlzott zaj megemeli a vérnyomást, a kortizol szintet, a fájdalom kezelésére és a sebgyógyulásra is kihat. Márpedig mindezek akadályozhatják a betegeket a gyógyulás folyamatában. Nem beszélve az ápoló személyzet állandó pszichikai leterheltségéről.

Egy 2005-ös tanulmány arra mutatott rá, hogy 1960 óta az átlagos napközbeni kórházi zajszint 57 decibelről 72-re emelkedett.

Éjszaka sem jobb a helyzet, az érték 42-ről 60 decibelre nőtt az elmúlt évtizedekben. Egy másik tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy 12 000 beteg 87 %-a arra panaszkodott, hogy a riasztók és jelzők állandó hangja miatt folyamatosan fáradtnak érzik magukat.

Az egészségügyi világszervezet, a WHO 1995-ben megkísérelt iránymutatást adni, a betegek szobájában 35 decibelben határozták meg a megengedhető hangerőt. Azonban ezeket az ajánlásokat sajnálatos módon a legtöbb kórházban nem tartják be.

Egy 2017-es jelentés szerint számos kórház megpróbálta csökkenteni a zajszintet, illetve legalább időszakonként igyekeztek csendes órákat kialakítani, zajt elfedő rendszerekkel, zajelnyelő falakkal, speciálisan kialakított plafonnal.

Kétségtelen, hogy sok munkába és következetességbe kerülne jelentősen csökkenteni a kórházak zajszintjét, de az is biztos, hogy megérné ezzel foglalkozni, többek közt a gyorsabb és hatékonyabb gyógyulások érdekében.