Szuper-orr.

Miután a férjét, Les-t Parkinson kórral diagnosztizálták, a Skóciában élő Joy Milne észrevette egy jótékonysági esten, hogy mások illata is ugyanolyan. Megemlítette a kutatóknak, akiket érdekelni kezdett, hogy valóban képes-e az asszony kiszagolni a betegséget.

Les sajnos 2015-ben meghalt, azonban a tudósok folytatták a kutatásokat Joy különleges képességét illetően. A kutatók szaglási kísérleteket végeztek: arra kérték a nőt, hogy bőrről származó mintákat szagoljon meg, ezek között akadtak betegek mintái, de természetesen voltak köztük kontrollok is. Milne teljes bizonyossággal eltalálta, hogy mely minták származnak a betegektől.

Ugyanezt a kísérletet megismételték pólókkal az Edinburgh-i Egyetemen, és Joy ismét felismerte a Parkinson-kórosoktól származó ruhaneműket.

Sőt, a szuper-orr még egy olyan ember esetében is képes volt kiszagolni a betegséget, akit nem diagnosztizáltak, tünetei sem voltak, azonban később kiderült, hogy valóban megtámadta a kór.

Milne különleges képessége ráébresztette a tudósokat arra, hogy 10 jelzőmolekula segíthet a korai diagnosztizálásban, még a tünetek megjelenése előtt. Amikor ugyanis már tünetek vannak, az agysejtek egy része visszafordíthatatlanul elpusztult.

Joy saját bevallása szerint határozott pézsmaszagot érez a Parkinson betegeknél.

Egy manchesteri kutatócsoport már beazonosította a jelzőmolekulák előfordulási helyét: ezek az arcunkon és hátunkon keletkező verejtékben, izzadságban, olajos anyagban, faggyúban találhatóak.

Bármilyen tesztet is sikerül a kísérletek nyomán kifejleszteni, nagy áldás lehet az orvostudomány és a betegek számra.

Minél korábbi stádiumban tudnak valakit diagnosztizálni, annál nagyobb az esélye, hogy még hosszú ideig teljes életet élhessen. Nem beszélve azokról, akiket nem diagnosztizálnak, de a tünetektől szenvednek akár évekig.

Forrás: https://www.sciencealert.com/this-woman-can-smell-parkinson-s-and-could-be-the-key-to-an-early-detection-test