Egyetlen tálban.

Újabban egyre többet beszélünk az élelmiszerpazarlásról: volt már szó a héjakról, nyesedékekről, lejárt ételekről, de egy valami rendre kimarad: a főzéshez, sütéshez is használt víz.

A fejlett nyugati világban a víz olyan bőséggel áll rendelkezésünkre, hogy fel sem tűnik nekünk a pazarlás, ha folyatjuk, ha kiöntjük, ha feleslegesen használjuk. Mindeközben a világ nagyobbik fele nélkülözni kénytelen a tiszta, egészséges ivóvizet.

Azonban attól függetlenül, hogy hol élünk, a vízpazarlás annyira nyilvánvaló, hogy nem lehet tovább szemet hunyni felette. Hihetetlenül sok vizet használunk el a konyhában, ami valószínűleg fel sem tűnik nekünk. Pusztán egyetlen tészta főzéséhez csordultig töltjük a lábast, majd a mosogatáshoz is bőségesen folyatunk az edényekre. Ha hozzátesszük, hogy egy száraz afrikai országban 10-20 liter víz naponta már mekkora kincs, nyomban látjuk, hogy szédületes mennyiséget hagyunk elfolyni a csatornákon át.

Érdemes tehát megismerkednünk egy új fogalommal, és ügyelnünk arra, hogy a vízlábnyomunkat is minél kisebbre csökkentsük. Bő vízben főzés helyett ajánlatos párolni, sütni, kevesebb vizet igénylő eljárásokat alkalmazni.

A tésztafőzéshez azonban nélkülözhetetlen a víz, de itt is van lehetőségünk a felhasznált mennyiséget redukálni. Egy módszer szerint a nyers tésztát a forrásban lévő mártásba kell tenni, majd épp csak annyi vizet adni hozzá, amennyi ellepi. A tészta így megfő, a felesleges víz elpárolog, alig van szükség vízre és emellett kevesebb kell a mosogatáshoz is, mivel nem 2 edényben készül a tészta, hanem egyben.

Akik kipróbálták, azt állítják, hogy a tészta így finomabb is lesz, a szószban főve jobban átveszi az ízeket.

Nem véletlen, hogy a híres amerikai háziasszony, Martha Stewart oldalán is találunk több receptet, amiben az egy edényben főtt tésztát népszerűsíti. A recept szerint minden hozzávalót egyetlen lábasba kell pakolni: a szószhoz valókat – például a paradicsomot, fűszereket – , a nyers tésztát és a kis mennyiségű vizet is.