A karantén lehetőséget adott arra, hogy egy kicsit számot vessünk az életünkkel.

Az elégedetlenség valahol mindannyiunk része egy kicsit. Ennek kis mértékben megvan az az előnye, hogy motiválhat. Ha mindig mindennel elégedettek lennénk, bizonyára nem tanulnánk, nem fejlődnénk, nem mozdulnánk semerre. Ülnénk a babérjainkon és örülnénk mindennek, ami úgy jó, ahogy van. Az elégedetlenség motiválja azt, hogy jobbra törekedjünk. Nem tetszik, hogy nincs közlekedési eszközünk, dolgozunk, hogy vásárolhassunk valamit, ami könnyít az életünkön. Nem tetszik az otthonunk, felújítjuk. Nem tetszik az alakunk, életmódot váltunk, mozogni, fogyókúrázni kezdünk. Ameddig célokat tűzünk ki általa, addig mondhatjuk hasznosnak.

Azonban sokakra nem inspirálóan hat, hanem csak lehangol. A pohár félig üres esete, amikor semmi sem jó. Körülnéznek és mindenben csak a hibát és a hiányosságot látják, de ez rettentően destruktív. Pedig biztos, hogy akadnak mindenki életében olyan dolgok, amik becsülendőek lennének. Lehet, hogy nem olyan hatalmasak, mint az elvárások, lehet, hogy nem is olyan látványosak, de biztos, hogy vannak!

Ezeket meg lehet keresni kellő tudatossággal. Amik már rendelkezésünkre állnak, amit már elértünk, azokat fontos megbecsülni. A szeretteink, az otthonunk, az apróbb sikereink, a munkánk, az alkotásaink, vagy akár az egészségünk. Mint ahogy a növényeinket is öntözzük, úgy az életünkben szereplő pozitív dolgok is igénylik a figyelmet.

Értékelni azt, amink van és törekedni, hogy jobbá váljunk! Ez a fontos!