Az operátorokat egy évig képezték.

Manapság, amikor beszél hozzánk az önkiszolgáló pénztárgép, a GPS navigációs rendszer, az okostelefonunk és a jegyautomata is, nehéz elképzelni, hogy milyen izgalmas lehetett, amikor megalkották az első beszélő masinát.

Az emberi hang sokkal összetettebb, komplikáltabb, mint mondjuk a kutyaugatás vagy egy egyszerű zaj, reccsenés, puffanás. Már maga az emberi hang változatossága, sokszínűsége is megdöbbentő. Ahogyan nincs két egyforma arc, úgy nincs két egyforma humán hang sem. És akkor még nem beszéltünk a hanglejtésről, akcentusról, hangszínről, érzelmi telítettségről, stb. Hatalmas eredmény, hogy ma már képesek vagyunk szintetizálni az emberi hangot, méghozzá ilyen percízen, részletgazdagon.

Az első erőfeszítések, amelyek a mesterséges beszéd létrehozására irányultak, kétszáz évvel ezelőttre nyúlnak vissza.

1779-ben egy orosz professzor, Christian Kratzenstein épített egy szerkezetet, számos rezgő nádból állt, amelyek akusztikusan hasonlóak voltak az emberi hangképző szervekhez. Ez az eszköz képes volt mesterségesen előállítani 5 hosszú magánhangzót is.

Néhány évvel később, 1791-ben egy bécsi feltaláló, Wolfgang von Kempelen egy sokkal részletesebb masinát szerkesztett, számos olyan emberi szerv alapján, amelyek lehetővé teszik, hogy beszéljünk. A gép szimulálta a tüdőt, a hangszálakat, az orrlyukakat, a nyelvet és az ajkakat is. Ez a gép már magánhangzókat és mássalhangzókat is képzett. Néhány évvel később pedig Charles Wheatstone megalkotta a készülék javított változatát, amely már néhány egyszerűbb szót is ki tudott mondani.

Az első olyan készülék, amelyet egy valódi mesterséges beszélőgépnek tartunk, a VODER volt, ezt Homer Dudley, a Bell laboratórium munkatársa fejlesztette ki az 1930-as években. Igen bonyolult szerkezet volt, 14, a zongoráéhoz hasonló billentyűvel, egy pánttal működtethető kezelőtáblával, és egy lábbal hajtható pedállal, amit az operátor tudott kezelni. A hangja nagyon robotszerű volt, „mintha egy UFO beszélne a víz alatt”.

Mrs. Helen Harper, aki 1939-ben a new york-i kiállításon a készülék főoperátora volt, később elmesélte, hogy milyen nehéz volt megfelelően működtetni a berendezést. Például egy 13 betűs szó kimondásához 13 különböző hangot kellett csiholni, amelyhez 5 felfelé és lefelé tartó mozdulatot kellett a csuklópánttal tenni, miközben a lábpedál helyzetét is többször változtatni kellett, mindezt a megfelelő gyorsasággal és ütemmel. Nem csoda, hogy Harpernek is egy évébe került, míg begyakorolta a készülék kezelését. Több mint 300 lányt képeztek ki a feladatra, de csak 30 bizonyult megfelelőnek a munkára. Ők azonban már bármilyen nyelven meg tudták szólaltatni VODER-t, sőt, segítségükkel akár bőgni is tudott, mint egy tehén, röfögni, mint egy malac, vagy akár énekelni is képes volt.

 

Forrás és képek: www.amusingplanet.com