Countrytól a gyerekdalokig.

1951. június 14-én született Balassagyarmaton. Iskolaévei alatt részt vett az irodalmi színpad műsorában, verset mondott, énekelt és gitározott. Az 1972-es Ki mit tud?-on tűnt fel, countrydalokat énekelve. Felfigyelt rá Bergendy István és turnézni hívta. Dalainak többségét Demjén Ferenc, Latzin Norbert és későbbi férje, Heilig Gábor szerezte, legnagyobb slágere az Egy rozoga ház volt. 1981-ben nagy sikert aratott a Vidéki lány vagyok c. dalával a táncdalfesztiválon.

A Rock Színház első, 1981-es társulatának is tagja volt, játszott többek közt az Evita-ban. 1981 decemberében megjelent első szólóalbuma country stílusban, a Bojtorján együttes kíséretében. Sokat énekelt férjével, Heilig Gáborral, két közös albumuk született.

Drosztmér István basszusgitáros halála után férjével a 100 Folk Celsius tagja lett, majd 1990-től kiváltak, és közösen jelentettek meg főként gyermekzenéket tartalmazó albumokat. Szia Öcsi c. televíziós műsoráért Heilig Gáborral közösen Nívó-díjat kapott. 1983 óta élnek boldog házasságban, egy fiuk született.

Holnap reggel 10:00-tól a Fem 3 vendége leszek!Tartsatok velünk! 🙂

Közzétette: Eszményi Viktória – hivatalos rajongói oldal – 2015. október 13., kedd

Az első produkciónk http://szombatestilaz.rtlklub.hu

Közzétette: Eszményi Viktória – hivatalos rajongói oldal – 2014. április 23., szerda



Címke: születésnap