A lét mulandósága.

A Csontok kápolnája (Capilla de los Huesos) Portugáliában, Évora történelmi városában épült a 16. század folyamán. Az építkezés 3 ferences atya kezdeményezésére indult, akik elhatározták, hogy az embereket emlékeztetni fogják az emberi élet múlandóságára és törékenységére.

A falak, a párkányok és a 8 oszlop a kápolnában mind koponyákkal és csontokkal borított. A becslések szerint 5000 emberi csontot építettek be, amelyeket több templomkertből hordtak ide. A szerzetesek úgy vélték, hogy ez a hátborzongató dekoráció megoldás lehet egyben a temetők problémájára is, amelyek egyre nagyobb helyet foglaltak el a 16 században.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Awe-Inspiring Places (@aweinspiringplaces360) által megosztott bejegyzés

A kápolna 3 részre oszlik, 18,7 méter hosszú és 11 méter széles. A fény kis nyílásokon keresztül jut be. A falakat és boltozatokat reneszánsz és barokk festmények gazdagítják, amik témája természetesen mind a halállal van kapcsolatban. Némelyik koponyát graffitivel díszítették és helyet kapott itt két mumifikálódott csontváz is, az egyik egy gyermeké.

Capela dos Ossos

A csontok egyszerű halandó emberektől származnak, akik Évora középkori temetőiben nyugodtak egész addig, amíg a ferencesek el nem rendezték őket különböző mintázatokban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vale Ros (@v4l3ntin4_traveler) által megosztott bejegyzés

A kápolnán belül egy különös vers olvasható, ami Fr. António da Ascenção Telesnek, a falu egykori plébánosának tulajdonítható és a létezésről elmélkedik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

De 11540 a 41003 (@wgj_triana) által megosztott bejegyzés

A boltív egyik feliratának szövege pedig nagyjából így fordítható: “Mi, a csontok, ,akik itt vagyunk, várjuk a tiédet.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Loli Benlloch (@lolibenlloch_) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

́ (@lorenanavarro89) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Enrique Echazarra (@enriquechazarra) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maria Jose C (@coteflower) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Elena (@fibroina) által megosztott bejegyzés