Elsőként diplomázott.
„Megpróbáltam a mások szemében felcsillanó fényt a napommá tenni, a mások fülében felhangzó zenét a szimfóniámmá tenni, a mások ajkán megjelenő mosolyt a boldogságommá tenni.”
Hellen Keller 1880-ban egészségesen született egy alabamai birtokon, német származású családban. 19 hónaposan súlyos beteg lett, orvosai „heveny gyomortáji és agyi vértolulást” állapítottak meg nála, ami vélhetően skarlát vagy agyhártyagyulladás lehetett. A betegség szövődményeként Helen megvakult és megsüketült. A kislány csak egyetlen emberrel tudott kommunikálni, a szakács 6 éves gyermekével, ketten közös jelrendszert alakítottak ki.
1887 áprilisában, alig néhány héttel azután, hogy Anne Sullivan-t vették fel, hogy vak és süket Helen Kellert tanítsa, csoda történt: a kislány megértette, hogy a nő a ’víz’ szót próbálja leírni a kezére folyatott vízzel.
Ettől a naptól kezdve Keller nem hagyta abba a tanulást. Ő lett az első siket és vak diák, aki egyetemi diplomát szerzett. Számos cikket, könyvet írt, az élete nagy részét a nők jogaiért, a békéért, a fogyatékosok jogaiért való harcra tett fel.
Érvelt az I. világháború ellen, különféle pacifista szervezeteket támogatott, lelkes szónok és előadó volt. A II. világháború alatt hatalmas inspirációt jelentett azoknak a veteránoknak az ágyánál, akik elvesztették a látásukat vagy hallásukat a csatákban. Spirituális önéletrajzi írása, a My Religion (Az én vallásom), 1927-ben látott napvilágot, majd Light in my Darkness (Fény a sötétségemben) címen újra kiadták.
Gyakran beszélt az élet szépségéről. Hitte és vallotta, hogy „a boldogságnak kevés köze van az érzékeléshez.”
Álmában érte a halál 1968. június 1-én, connecticuti otthonában.
Képek: Wikimedia Commons
