Közös felelősség.
Egy temetés mindig szomorú esemény, de még fájdalmasabb látni, hogy vannak, akiket senki sem kísér utolsó útjukra. Azok, akiknek nem maradnak rokonaik, szeretteik, akik magányosan élnek, amolyan társadalmi számkivetettként, gyakran a halálukban is egyedül maradnak. Ezeket a temetéseket teszi kicsit emberibbé egy kezdeményezés.
Belgiumban és Hollandiában hivatalosan felkért ’Városi Költők’ engedik útjukra a holtakat. A középkori városi siratókhoz hasonlóan ők azok, akik hivatalosan gondoskodnak az elhunyt méltó búcsúztatásáról.
A komoly állás azzal a felelősséggel jár, hogy temetési búcsúztatókat kell fabrikálni a névtelen, magányosan elhunyt embereknek. A Magányos Temetések Alapítvány szerint a 21. században alapvető emberi gesztus, hogy mindenkinek méltó búcsúja legyen.
A projekt egy Városi Költő, Bart Droog nevéhez fűződik, aki Groningenben 2001-ben alapította a kezdeményezést – innen terjedt el más holland városokban, majd Belgiumban is.
Persze nem könnyű verset írni valakiről, valakihez, akiről gyakorlatilag semmit sem tudunk. Hatalmas kihívás, de a Városi Költőnek készen kell állnia arra, hogy művészből egy pillanat alatt nyomozóvá váljon, aki megpróbál kis mozaikdarabokat találni a vers alanyának életéből. Beszélnie kell a szomszédokkal, ismerősökkel, egykori munkatársakkal, adatokat kell gyűjtenie, hogy minél többet megtudjon az eltávozott életéről. Ezekből az információkból, történetekből kell megrajzolnia a szavak segítségével az elhunyt portréját.
A költészet nem csupán művészet, de fontos társadalmi feladata is van – állítja az ötletgazda. Egy kicsit mindnyájunknak könnyebb a lelkiismerete, ha tudjuk, hogy végül azok sem mennek el szó nélkül, akiket a társadalom életükben cserbenhagyott.
