Kivetkőzés.

Biztosan mindenki őriz néhány képet (legalább magában) az Édesanyjáról, Nagymamájáról, Dédmamájáról, amint kendőben álldogál. A kendő egy időben annyira hozzátartozott az asszonyok viseletéhez, mint a cipő. Enélkül még az udvarra sem illett kimennie, ébredés után rögtön a fejére kötötte.

Annyiféle kendője volt egy asszonynak, mint amennyi cipője, táskája van manapság.

Külön kendőt viselt otthon, mást, ha elment hazulról, megint mást az ünnepi alkalmakkor vagy a templomban.

A kendő jelzésértékű volt, sokat elárult a viselőjéről: más járt a kislánynak (aki csak hűvösebb időben kötötte fel), más az asszonynak, más az özvegynek. Az akkori viseletről szinte minden kiderült: hogy milyen vallású, honnan való az illető, menyasszony-e vagy házas.

Az anyaga a vagyoni helyzetre is utalt, hiszen voltak drágább anyagból, például bársonyból készült darabok, és olcsóbb kendők is, posztóból vagy kartonból. Nem volt mindegy a színe sem, léteztek egyszínűek, vidámabbak, de sötétek és százvirágosak is. Az egyházi ünnepek is meghatározták a színeket, vagyis az evangélikus vallásúaké az oltárterítő színével egyezett. A gyászban, idős korban a fekete szín dominált, illetve a szomorú elnevezés a lila és sötétkék színt is jelentette.

Az asszony már reggel kendőt kötött, miután a haját kontyba tette, erre került egy alsó és még egy felső fejkötő, majd végül a fejkendő. Ha távol ment, szebb darabot viselt, ha a mezőre indult, lecserélte a határban egy kopottabb darabra. Akár még büntetést is kaphatott, ha nem viselte a kendőt.

A kendőket a nők a vásárokban vagy a városban vették. Nagy becsben tartották, vigyáztak rá, generációkon át örökölték a lányok nagyanyáiktól. Az ünnepi darabokat nem mosták, mert az által tönkrement volna, pl. a templom után levették, kiszellőztették és a szekrényeikben őrizték a következő felvételig.

Mára a kendő eltűnt. Utolsó mohikánként tartotta magát a viseletben, mielőtt a múlté lett. Eltűnése a vidéki asszonyok életéből egy olyan folyamatnak az egyik utolsó állomása, amelyet kivetkőzésnek nevezünk. A kivetkőzés a 19. században, de főként annak második felében jelentkező gazdasági fellendülés folyományaként kezdődött. A parasztság életmódja is változott, így a viselet is átalakult. A hagyományos viselet darabjait felcserélték városi öltözetre, a kendő helyett a frizurák, hajköltemények jöttek divatba.

Képek: Fortepan