Begóniák tengere.

Belgium fővárosában minden nyáron egy csapatnyi önkéntes szorgoskodik a főtéren. Több ezer színpompás begónia felhasználásával készítik el azt a lenyűgöző, óriási virágszőnyeget, amely a Világörökség részét képező történelmi városközpont főterét díszíti. Az eseményt 1971 óta minden évben megrendezik, idén azonban ez a látványosság is kimaradt az életünkből.

A virágszőnyeget először papíron tervezik meg, dizájnerek és tájépítészek választják ki a témát, majd egy hatalmas sablont készítenek a macskakövekre. A mintát aztán fűvel, kéreggel és begóniák ezreivel töltik ki. Belgiumban minden évben 35 millió begóniát termesztenek különböző színekben és árnyalatokban.

Noha a virágok csak 4 napon át maradnak frissek, mutatósak, a végeredmény így is lélegzetelállító.

Joerg Daiber rendező lenyűgöző time-lapse filmet készített a 2018-as virágszőnyegről – a mintától a befejezett remekműig. A felvételeket a környező háztetőkről rögzítette. Miniatürizáló technikával érte el azt, hogy úgy tűnik, mintha apró hangyák szorgoskodnának a babaházaknak tűnő épületek előtt.

Talán kicsit enyhíti az elmaradt idei esemény miatti szomorúságot, hogy a kisfilmet újra és újra megnézhetjük.