Szerencsés gének.

Isabelle Adjani Párizsban született 1955. június 27-én, algír apától, német anyától. Már kislányként ismerkedni kezdett a színjátszással, 12 évesen egy amatőr színtársulat tagja lett. 14 éves korában kapta első filmszerepét A kis szökevény című filmben, sőt ő énekelte a címadó dalt is. Az 1970-es évek első felében a színpadon kapott fontos szerepeket, méghozzá a világhírű társulat, a Comédie-Française tagjaként. A filmvilágba A pofon c. filmmel tette le a névjegyét. Isabelle még mindig nem volt 20 éves, amikor úgy döntött, hogy kilép a Comédie-Française társulatából, és a filmszínészi karrierjére koncentrál.

1975-ben az Adele H. története c. filmben nyújtott alakítása miatt már nemzetközi szinten jegyezték, a színésznőt Oscar-díjra jelölték.

Égérie monde L’Oréal Paris.“Pour moi, être ambassadrice L’Oréal va plus loin que quelques produits de beauté. C’est…

Közzétette: Isabelle Adjani – 2018. május 2., szerda

Pár évvel később Amerikában is debütált a Gengszterek sofőrje c. mozival. Mindig gondosan megválogatta filmjeit, de a műfajok között bátran „ugrált”, így a legkülönbözőbb alkotásokban láthattuk: Megszállottság, A bérlő, Gyilkos nyár, Margó királyné.

#TBT #photo #photoshoot #madamefigaro #figaro #nickbriggs #photographer #camilleclaudel #filmpromotion @madamefigarofr 📷 @nickbriggsphoto

Közzétette: Isabelle Adjani – 2018. október 18., csütörtök

Az 1990-es évektől már csak ritkán vállalt munkát, több ideje jutott a magánéletére. Bruno Nuytten operatőr-rendezővel való kapcsolatából született első fia, Barnabé, aki zenész lett. Daniel-Day Lewis-tól született fia, Gabriel-Kane Day-Lewis modellként és zenészként bontogatja szárnyait.



Címke: születésnap